Blog a kocsiépítésről?,megpróbálom csak nagyvonalakban leírni, hogyan is kezdődött,és utána majd a fejleményeket is le-leirogatom.

az autó azthiszem '98-ban került a család tulajdonába, énakkormégcsak a 10. évemet tapostam így nemigan volt közöm  a fejlődéséhez, legfeljebb a hátsó ülésről követtem nyomon apukám zsiványkodásait!

Aztán 2006 május 9.én minden elkezdődött...(jónegondoljunk egetverő dolgokra, de a semminél azért jobb:D)---->naszóval ekkor lett meg a jogosítványom, és ekkor készült el az autó.először.mégcsak újrefényeztettük, és a feliratokat jeleket leszedték róla, és megkapta a szárnyat hátulra.kezdetnek nemis volt rossz, éspersze rendbeszedték a karosszériát, mert elég okádékmódon nézett ki, ugyanis masszívan munkásutó volt szegénykém.aztán jóideig semmi extra, de 2007 december 28adikán születésnapomra kapott 6db normális hangszórót a kocsi(caliber, nem egy nagyon nagy márkade megteszi.....)aztán jóideig semmi...a sony fejegység mgadta magát, mármint aa régi, ésakkor megvettem az oldalamon olvasható cd-s mp3as usb fejet, ez azért már nem rossz.jah majdelfelejtettem hogy a hangszórók mellé kaptam 2 kék neont a lábtérbe, és plussz 50 lóerő ugyebár XD

egy este apukjám(közös használatban van az autó)jött hazamunkából, és mókás Győri fiatalok az útközepén felejtettek egy terelőtáblát élére fordítva így azt elütötte laza 50-60al, és megrogyott ez első lökhárító!ennek okán lett így kivágva ahogy, nekem tetszik, kicsit később a hűtörács is kapcsolódott a projecthez ebbőlis kivették a jelet, ésmár úgyéreztem kezd alakulni a kocsi....

páár hónap mulva vettünk egy 14"os felnit, kezdetnek(ami most eladó), és mégkésőbb rendeltem egy 107 mmes dobot(a vége 107mm)XD

egy embertől akinek evoja van megvettem a lámpáit indexeit, és  befestettem pirosra ill. feketére. a fényszórókról nemis beszélve..nemkis munka volt megcsinálni:P

most úgyáll a kocsi ahogy a képeken látható az oldalamon.,persze tavasszal megint viszem Attilához a fényezőhöz, mert valaki ráült a csomagtartóa, és kettétörte a szárnyat, nekinyitották a szomszédok az ajtóót és nekitolatott valaki a jobboldalának, így némi polírra meg kalapálásra szorul......esetleg eltüntetjük a tetőről a huplikat..azisvan, de mitől?

Szóval jelenleg ennyi a tervek megvannak,márcsak pénz kell.... .....enyém a verda:) Köszi hogy benéztél  ;-)

 

Ha szeretnéd az épülést, szépülést képeken is nyomon követni itt a lehetőség------------------------------------------------------------------>

KATTINTS IDE A BEJEGYZÉSHEZ TARTOZÓ GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!