Eljött a tavasz, a dájlikárral is foglalkozni kellett kicsit, kerékcsere nyári ablakmosófolyadék stb amit ilyenkor illik. Lett egy ilyen kulcstartója is:

Na de a tél folyamán előjött pár meglepetés is. Amit már a tél folyamán észrevettünk az a brutális koppanó zaj ami a difitől érkezett szinte minden váltásnál. Először azt hittem a difi kopott ki az évek során es a fogaskerekek csatanása ad ki ilyen zajt. Később mikor épp a nyári granitúrát raktam fel a kocsira, volt alkalmam befeküdni alá. Meg is lett a zaj forrása
, a difi hatsó szilentje volt a hunyó. Szinte semmi sem maradt belőle hiszen kézzel tudtam dobálni fel-le a difit, és váltáskor is ez történt minden alkalommal amint a kardán elkezdte forgatni a kerekeket. Na ez jó hír volt mert nem kellett difit cserélni csak a szilentjeit és ha már akkor mind a 3-at.


Persze mikor az ember végre bekerül a kocsi alá és körülnéz mindig akad valami más cserélnivaló is. Esetemben a kipufogó leszerelésekor sikerult eltörnöm azt mert az egesz a leömlőktől kezdve egy darabból áll. De lyukas is volt már stb, ezért szétnéztem az unokatesóm kertjében egy kicsit. Na jó tisztázzuk hogy nem a veteményesbe rohantam szedni egy kis paradicsomot. Nevezetesen ő autószerelő és régebben othon uzemeltette a szervizt. Szóval így már mindenkinek megvan hogy hogy is néz ki egy ilyen hátsó udvar, karosszériák és alaktrészek szanaszét. Találtam is egy szép kupufogó rendszert ami ott hevert és még a rozsda sem kezdte ki szép csillogós volt a felulete. Talán egy 330i-ből származott mert a leömlők csatlakozása 90 fokal el volt fordítva az enyémhez képest. Na ez fel is kerül a kocsira kissebb modosítás után. De a hangja valahogy nem volt az igazi ezért felnyitottam a hátsó dobot es kicsit átalakítottam a spagettiszerű csövezést odabent, simán át lett csak kötve de hagytam pár rést is, így nem teljesen zárt cső vezet át rajta. A dobot csak a küllem miatt hagytam meg hogy a jard se cseszegessen túl gyakran.

Itt egy videó is az eredményről:

https://www.youtube.com/watch?v=tRFLlIl22LI

A másik igen idegesítő dolog a kocsi elejéhez fűződött. Már télen is észrevettem h a kormánynak túl nagy a holtjátéka. Lassan kicseréltem midnen felgüggesztés elemet ami kopott volt és cserére szorult. De ez sajna nemvolt elég mivel a kormánynak nagy volt a holtjátéka egyértelmű volt ha kórmányművel is kezdeni kell valamit. Szereztem is egy másikat, egy haverom bontott 318-asából, de viszont abol meg folyt az olaj, valoszinuleg nem száraz helyen tárolták és a rozsda máris kikezdte. Így hát szétszedtem mindkettőt és az "új" belsőségeit átoperáltam az én kórmányművem házába. Szerencsére sikeres votl a beavatkozás es már jól működik, az autó végre jól kezelhető. Meg is látszik a fogyasztáson hogy élvezettel vezetjük, egyből 9 ről 9,4 re futott fel az átlagfogyasztás.
Mivel már nagyon hiányzott a woofer ezért hirtelen felindulásból beszereltem egy erősítőt a csomagtér duplapadlójába. Az aku hátul volt pár centire, a rádió fejegysége pedig szintén a csomagtérben volt nagy meglepetésemre. Így csak megbontottam takaróelemeket és bekötöttem a rendszert. Jelnleg a nissanba készült woofert használom. De van egy JBL-GT5-öm kihasználatlanul szóval ennek készitek majd egy ládát méretre a hátsó üléssor mögé, hogy minél kevesebb helyet foglaljon el. A bassreflex pedig az utastér fele fog nézni ha az ember lehajtja a könyöklőt.



Majd jött a hidegzuhany, a hátsó három henger leömlője eltörött, es idegesitően hangosan szelel jelenleg. A szervóolajtartájból kivezető cső lyukas és ereszt. És az alváz sem az igazi. Szóval most rendeltem új csövet meg egy csomó apróságot, poliuretán első szilenteket mivel az utángyártott gumik megadták magukat 2 hónap alatt. Jönnek még hátsó stabilizator rudak, stabilizátor szilentek, belső sárvédő elem, olajnyomásszenzor stb. A jövőhéten pedig a leömlőt is meghegesztem, remélem a kipufogó ezután már tökéletes lesz. Folyt. köv.

Mégtöbb kép és bejegyzés itt: https://szamel.blog.hu/