Az autó ('93-as kiadású 1.8is) 2017 decemberében került hozzám, majd két hónap számkivetettség után, végül februárban kapott rendszámot. Mivel csak szaladgálós autónak lett vásárolva, így nagy terveim nem voltak vele, de a kínai lámpáknak azonnal menni kellett. A foglalkozás a kötelező alkatrészek cseréjével kezdődött, olaj, gyertya, szíjak, szűrők, stb.

Eljött a március és előjött a benzinvérem is... Egyre inkább erősödött a hang a fejemben, hogy nem maradhat így ez az autó. A dilemma erős volt, mert különösebben nem akartam költeni rá a minimális dolgokon kívül, márpedig a "tuning" nem olcsó még az egyesek által képviselt "homasitás" verzióban sem. Viszont márciusban beütött a "baj", mert tudomásomra jutott, hogy valaki megválna egy Vader belsőtöl. A "ne tedd lámpa" erős villogásba kezdett a fejemben, de nem vettem róla tudomást és már is gazdagabb lettem egy ülés szettel. Na ekkor indultam el azon a bizonyos leejtőn ami az autó átalakulása felé vezet, mert ugye hülyén néznek ki a vaderek egy ütött kopott autóban. A március hónap végének hozománya volt még a kuplung széthullása és az első fékek elfogyása is.

Április a fejemben kuszán átvillanó mindenféle ötletek letisztázásával vette kezdetét. Próbáltam kiokoskodni, hogyan is vágjak bele az egészbe, hiszen júniusban az éves vadkerti találkozóra saját autóval szeretnék érkezni. Egyeztettem a fényezővel és megbeszéltük az új színt amit az autó kapni fog (maradjon ez júniusig titok :) ) és, hogy egyúttal kéne egy alváz és üregvédelem is ha már úgy is szét lesz kapva teljesen. Viszont ha már új fény, akkor az egy csomó új alkatrészt is jelent, mert repedezett kéderekkel csak nem lehet utána összerakni és a jobbos sárvédő is cserés amit idő közben sikerült odacsapnom egy hókupacnak látszó, valójában azonban egy a Titanic elsüllyesztésére is alkalmas jéghegynek... Veszett tempójú alkatrész keresésbe és megrendelésbe kezdtem hát. Komplett kuplung szerkezet, első féktárcsák és betétek cseréje mellett az összes futómű szilentet is újakra cseréltem. És ha már úgy is festjük akkor csak kéne egy garnitúra m-es lökhárító ( tudom sokak szerint az utólagos ilyen jellegű alkatrészek felszerelése gyalázat, de én nem értek velük egyet és nem is különösebben zavar), a küszöbtakarókat viszont meghagyom gyárinak, mert ezek valamiért jobban tetszenek. A mindenféle bojler spoiler felszerelésével nem kacérkodtam, de ha már a forgalmiban ugy is be van jegyezve egy tető hosszabbítás (vagy nevezd aminek akarod) akkor gyorsan felvettem ezt is a bevásárló listámra egy az E39 M5-ről ismert csomagtartó "szárny" kíséretében. Időközben kiderült, hogy elől, oldalanként más márkájúak a lengéscsillapítók ami rettentően zavart és a csere mellett döntöttem. Igen ám.., de ha már úgy is cserélem akkor miért is ne kerülne be egy gewinde..?! Viszont ennyi macera után gondoskodnom kellett egy rendes nyári felniről is mert a téli az erősen rontja az összképet. Ez újabb dilemmát hozott, hogy felnit, de még is milyet és mekkorát...?! Ha nehezen is, de végül ebben is sikerült dűlőre jutni magammal és egy garnitúra alufelnivel gyarapítottam az egyre több helyet foglaló alkatrész halmazt.
Elhagytuk már április közepét és egy hét múlva landol az autó a fényezőműhelyben ahol megkezdődik majd a rövidnek éppen nem nevezhető szépítő kúra. Onnan az első út majd egy TÜV állomásra vezet, ahol megpróbálunk minden kiegészítőre és módosításra jóváhagyást szerezni (minden általam vásárolt alkatrész rendelkezik  TÜV igazolással) és a forgalmiba bejegyeztetni.

Folyt.köv. ;)

ui.: Képek hamarosan