Természetesen japán autókból sem volt hiány az idei SEMA Show-n. Time attack, drift, drag vagy éppen utcai, mindenféle stílus képviseltette magát. A Mitsubishik közül főleg a Lancer EVO-ból volt a legtöbb. A new yorki Nawshin Basher a képeken látható piros példányt állította ki idén. Az autó már megvan egy ideje, a SEMA-ra pedig új felniket csavaroztak fel. Új görgők ide vagy oda, a karosszéria az, ami vonzza a tekinteteket. Köszönhető ez a Voltex Street első lökhárítónak, a Cyber toldatnak, sárvédőknek, küszöböknek, hátsó szélesítéseknek, hátsó diffúzornak és az 1400 mm széles hátsó szárnynak. A hátsó lökhárító gyári, csak éppen eredeti japán belpiacos EVO IX darab. Az  EVO VIII házba épített Acura MDX "Jewel Eye" fényszórók eléggé feltűnővé és egyedivé teszik a kocsit. Nem fukarkodtak a karbonnal, így az AMS tető, a Varis B oszlopok, a Ralliart tükrök de még a levélrács is egyedi szénszálas darabnak adta át a helyét. A HKS Hipermax IV SP állítható futómű, Cusco merevítőkkel egészült ki és WP Pro EX6 és R4 fékek is felszerelésre kerültek. Tavaly még 11x18-as Volk TE37 felniken gurult, idén viszont Volk ZE40 görgők töltik ki a kerékjáratokat, Toyo R888-R gumikba burkolva. A 2 literes 4G63 elég durván átépült! Tulajdonképpen mindent kicseréltek benne erősebb darabokra. A Wiseco, Evolving Motorsports, GSC, ARP, AMS, Greddy és még sok másik neves gyártó alkatrészeiből összerakott motor, 680 lóerő és 678 Nm nyomaték leadására képes. Ehhez a váltót is felújították és Exedy kuplungot is beépítettek. A beltérben is folytatódik a sportos hangulat. Bride Stradia II ülések, Takata övekkel, Personal Grinta kormány, levehető kormányagy, Aspec titán váltógomb és teljes csövezés jellemzi, illetve a  hátsó üléseket és az ajtókárpitok Bride kárpittal húzták be. 

Valahogy így kell kinéznie egy showra és utcára is alkalmas gépnek! Persze Amerikában sokkal könnyebb, hiszen jó szponzorokkal hamar el lehet érni a célokat! Itthon még nem látják a cégek a fantáziát egy ilyen projektben, de bízzunk benne, hogy valamikor ez is változni fog. 



 

Forrás: Carstyling.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg Te is facebook oldaladon! Játékunkon egy Ken Block által dedikált, eredeti SEMA Show rendszámot sorsoltunk ki, ha részt vettél, nézd meg Te nyertél-e!
» Részletek itt! «