Rolandot ismerem egy ideje. Mindig csinálgatott valamit kupéján, de mivel nem az hajtotta, hogy mielőbb "címlapon" legyen, azért lassan haladt a kocsival és apránként finomított rajta.

Hogy ez miért számít különlegesnek? Nézzünk körül bármelyik BMW-s csoportban! Mindenhol önfényezés, vagy bugyuta kérdések. Egy kicsit felhígult a közösség és egyre több az ötlettelen forma. "Milyen színű legyen a felni?" és hasonló posztok, miközben maga az alap is nagyon betegágy még, de persze mutogatni kell mindenkinek, hogy BMW tulajok lettünk.

Roland ennek pont az ellenkezője. Nem látni naponta 25 posztot, nem tesz fel olyan kérdéseket, amiből óriási kommentháborúk törnek ki, egyszerűen csinálgatja a kis kupéját és egyre közelebb van ahhoz, hogy elérje azt a szintet, amit kitűzött maga elé. Mondjuk ez nem volt mindig így, hiszen az autót "munkásautónak" vette, éppen ezért nem is számított hogy 6 henger lesz-e vagy sem.

Annyiból azért szerencsés vétel volt, hogy 1.8is motor van az orrában, amivel azért nem tartozik a leggyengébbek közé a maga 140 lóerejével. Az más kérdés, hogy konkrétan egy lepukkant rozsdakupac volt szegény kocsi, úgyhogy jöhetett a lakatolás és a fényezés. Ha már a beltér ki lett pakolva, jöhetett a fekete nagyszőnyeg és a tetőkárpit is, illetve az ülések újra lettek bőrözve. (Az egyedüli dolog, ami még hiányzik, egy normális ajtókárpit beszerzése.) A pillangóablakok is elektromosra cserélődtek, ami nem túl gyakori extra ennél a típusnál.

Mivel a mindennapi használat volt a cél, ezért nem történtek túl nagy változások. Kis ültetés, 17-es AC Schnitzer felnik, AC Schnitzer küszöbök és hátsó lökhárító jelentették a változást. Ez egy darabig jó is volt, de aztán Rolandot is megmérgezte a rengeteg videó és kép, ami a netről érkezett. Kellett valami más! Jöhetett az állítható futómű, az állítható lengőkar és a Schnitzer felniket Rondell 0058 váltotta, a klasszikus 8,5 és 10x17-es méretben, annyi különbséggel, hogy az ET szám kisebb volt, mert eredetileg E39-re valóak voltak a kerekek. Mindenki ismeri az érzést, amikor már olyan a kocsi, hogy bizsereg valami belül, de még mindig hiányzik valami.

Na ez a valami egészen pontosan egy OZ Futura szett volt, amihez sikerült is hozzájutni és még a méret is ugyanaz volt mint a Rondellnek, de persze ez sem volt elég. Szerencsére ez a felni már többrészes, úgyhogy jöhettek a nagyobb peremek. Így most elöl 9,5, hátul pedig 11,5" széles úthengereken gurul a gép. Fontos tudni, hogy Roland autója szerelőt nem látott, és mindent magának csinált a garázsában.

Hogy miért nem lehetett látni eddig nagyon a kocsit? Szimplán azért, mert nem páváskodás céljából lett építve, hanem a tulaj saját örömére. A BMW jelenleg is változás alatt van, mert amerre Roland lakik, ott nem igazán megfelelőek azt utak egy "stance"-be vágott autónak, éppen ezért beépítésre kerül az airride és akkor tényleg porba lehet tenni a kocsit vagy fitmentre vagy ahogy akarja. Ez már mind beállítás kérdése csak! Az V. Tó-Partyn díjazták is a szervezők a srác munkáját és egy #kocsidismijen kupával térhetett haza a büszke tulaj. Szép munka!