Az új, magyar kezdeményezésű szaharai futam a Saharun nevet viseli. „A Saharun nem kötődik városokhoz, így évről évre változhat a rajt és a célállomás is, amely folyamatos fejlődést és több kalandot nyújt. Egy biztos: futamaink Afrikába tartanak majd, hogy az egzotikus és a misztikus Szaharába vigye a kalandorokat és a versenyzőket.” – mondta el Polgár András futamigazgató. „Az emberek a tiszta ügyleteket szeretik, és a pénzükért szolgáltatásokat várnak el. Mi ezen az úton próbáltunk haladni és fejleszteni a Bamakót, de munkánkat ellehetetlenítették a fennálló szerződésünk ellenére. Emiatt döntöttünk úgy, hogy megszervezzük a Saharunt, ami egy szervezett és a jelenlegi Bamakónál sokkal többet nyújtó afrikai kaland és verseny lesz!” – jelentette ki a testvérpár.

Saharun sajtótájékoztató

Mint ismeretes, a Polgár testvérek egy 2008-ban kötött szerződés értelmében 3 évre átvették a Budapest–Bamako szervezését. A 2010. januári indulás előtt Magyarország Külügyminisztériuma és a Nemzetbiztonsági Hivatal felszólította a szervezőket, hogy terrorveszély miatt módosítsák az útvonalat. A felszólítás ellenére az Egyesült Államokban élő Villám Géza alapító, a kockázatot teljes mértékben az ismeretlenbe induló csapatokra hárítva, az indulók 20%-át mégis elvitte Bamakóig. Ez a futamot szétszakító és a felszólítással szembenálló cselekedet sem a futam jövőjének, sem a résztvevők hangulatának nem tett jót: „Elhatárolódtunk a kockázatos gerillaakciótól és mindent megtettünk, hogy a benevezett indulóknak igazi kalandot biztosítsunk. A futam 80%-a és a partnerek mind a jogkövető magatartást támogatták, és a hivatalos futam velük, marokkói céllal ért véget.” – emlékezett vissza Polgár Tamás főszervező.

Az első futam 2011. február 19-én indul Budapestről, a célállomás Tunézia. A 13 naposra tervezett verseny távja 4159 km, de rossz navigálás esetén akár 6000 km is lehet. A Saharun kapcsán, a szervezők több hónapja folyamatos kapcsolatban vannak a Nemzetbiztonsági Hivatallal, és a Terrorellenes Bizottságtól állásfoglalást kértek terrorveszély tekintetében. Azt a választ kapták, hogy nincs kiemelkedő veszély Tunéziában, így jövő februárban a tervek szerint rajtolhat el a Saharun.

Az első Saharunon a hatszoros Dakar induló és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Tereprally szakágának vezetője, Liszi László is indul.

A Saharun nemcsak verseny és kaland, de jótékonysági esemény is. A jótékonysági partner, az Afrikai-Magyar Egyesület célja a vakok és gyengén látók megsegítése. A Szaharában a homok miatt állandó probléma a szembetegségek kezelése, és ez aktuális a Saharun egyik versenyzője okán is. Ugyanis részt vesz a futamon a születése óta vak autóversenyző Karvai Sándor, akinek régi álma valósul meg a Saharun első futamán: versenyzőként élheti át a sivatagi autózás élményét. Sanyi több éve navigál a magyar ralibajnokságban és vezet zárt pályás versenyeken.

A szervezők a motorosoknak is lehetőséget nyújtanak az év eleji bemelegítésre: közösségi motorozással várják a kalandorokat, és a versenyzők számára engedélyezik a kétfős csapatok létrehozását, ezzel is csökkentve az őket terhelő kockázatot.

A Saharun 2011-es futamára már lehet nevezni, részletek a honlapon (www.saharun.org). 

A Saharun térképe