A 2016-os Autó, Motor és Tuning Show immár hagyománnyá vált kiállításáról idén sem hiányozhat a Tomracing Motorsport. A csapat standja számos meglepetést tartogat a kilátogatók számára, és újfent nem lesz hiány gyönyörű lányokban sem. Ezúttal a formaautók hazai legjobbja, a csapat új igazolása, Magyar János és versenygépe, valamint az ifjú gyorsasági motorosok kerülnek a középpontba, de természetesen az összes versenyző ott lesz a háromnapos kiállításon. 

Már csak pár nap, és megnyitja a kapuit az idén tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Autó, Motor és Tuning Show. A március 18-20. között a Hungexpón sorra kerülő kiállításra a Tomracing Motorsport is nagyon készül, számos meglepetést tartogatva a kilátogatóknak. Biel Richárd csapatkoordinátor úgy véli, az idei évben sem hiányozhat semmi a standjukról, ami az autó-, és motorsport szerelmeseinek kell.

„Minden évben szeretnénk valamennyivel többet nyújtani, mint azt az előző kiállításon tettük. Az idén sincs ez másképp, minden igyekezetünkkel ezen vagyunk és reméljük sikerülni is fog. Természetesen készülünk meglepetésekkel, amiket azonban még nem árulnék el. De az nem titok, hogy a többszörös magyar formaautós bajnok, Magyar János versenygépe nem hiányozhat majd a standunkról, ahogy ifjú gyorsasági motorosaink is itt mutatkoznak be először, de természetesen csapatunk régebbi tagjai is kint lesznek. A célunk amellett, hogy a Tomracing Motorsport csapatát közelebb hozzuk és bemutassuk a kilátogató embereknek, szeretnénk, ha úgy távoznának a standunktól, hogy egy igazi élményben volt részük” – mondta Biel Richárd.

Sőt, a Tomracing Motorsport nemcsak kiállít a Hungexpo területén, hanem Kulman Miklós révén rögtön a versenyszezonját is megkezdi, hiszen a csapat stuntriderének március 19-én, szombaton lesz az első magyar bajnoki fordulója.

„A téli felkészülési időszakban sajnos egy könyöksérülés hátráltatott, ami még mindig nem múlt el százszázalékosan. Éppen ezért a biztosra fogok törekedni, és új trükkökkel most nem is szeretnék kísérletezni, mert esetleg többet veszíthetek velük, mint nyerhetek. A motoron nem történt változás, már összeszokott párosként vágunk neki a szezonnak. A sérülés miatt már a dobogót is óriási győzelemként élném meg” – jelentette ki Kulman Miklós.