Még tavaly kereste fel az Országos Rendőr Főkapitányságot egy német cég, hogy felajánlanak élő próbára egy, Németországban hatékonyan alkalmazott sebességmérő berendezést. A készüléket elhozták Magyarországra, és  élesben is bemutatták a tudását napközben az M1 autópályán, majd éjszaka a budapesti Váci úton – ahol amúgy is dúlnak olyankor a streetfighter csaták.

Új traffipax a magyar rendőrség állományábanA próba meggyőző volt, így a megkeresésből megállapodás lett idén februárban, amely szerint fél évig, térítésmentesen használhatta a magyar rendőrség az ES 3.0 típusú közúti sebességellenőrző berendezést. A tesztkészüléket a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság üzemeltette. Mielőtt elindulhatott volna az élő próba, kiválasztottak egy szolgálati gépkocsit, amelyet február végén a műszer beszerelésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kivitt Németországba. A beszerelés után 2 fő kezelő utazott ki 3 napra, hogy a műszer kezelésére vonatkozó ismereteket elsajátítsák, begyakorolják. A kezelők hazafelé már hozták magukkal a gépkocsiba beépített és kipróbált műszert valamint a tartozékait is. Végül 2007 május elején indult az eso ES 3.0 hat havi tesztüzeme.

A tesztidőszak közepén a német gyár küldött egy második kamerát is, amelynek segítségével lehetőség nyílt az első forgalmi rendszámmal nem rendelkező járművek azonosítására is alkalmas felvételek készítésére. A rendőrségnek tetszett a készülék, most további tesztekről folynak a tárgyalások, illetve megkezdődött a készülékek számára az adatfeldolgozó háttér fejlesztése.