A legelső, 2010-es dortmundi felvonás óta kísérjük figyelemmel kontinensünk legrangosabb tuning-szépségversenye, az European Tuning Showdown alakulását. Minden évben izgatottan várjuk az aktuális felvonást, azonban ahogyan egyre közelebb kerül a dátum, úgy kezd kissé cinkes lenni, hogy a győztesek bemutatásával, nos,  egy kissé el vagyunk maradva.

European Tuning Showdown

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

 

A Tuning World Bodensee-vel szorosan összenőtt megmérettetés 2015-ös győztese pont annyira volt meglepő, mint négy évvel ezelőtt a Johan Erikkson féle Dodge Charger győzelme. Azóta már tudjuk, hogy az amerikai alapú építések igencsak közkedvelt témának számítanak az ETS zsűrijének szemében. Mindezt jól bizonyítja, hogy 2016-ban pl. nem hogy csak egy Impala nyert, de a TOP3-ban is két amerikai építés volt, valamint hazai vonatkozásban ott vannak a DF Tuning Mustangjai, vagy Vinyus Corvette-je, melyek szintén remek eredményekkel szerepeltek a a rangos szépségversenyen.

Az okokat lehet találgatni: minden bizonnyal sokban közrejátszik a rendezvény állandó amerikai sztárvendége, az idei AMTS-en álunk is vendégeskedő John D'Agostino személye, aki azért igen komoly lobbitényező tud lenni egy-egy USA építés mellett. Dózsa Feri 2015-ös építését történetesen a világ egyik legjobbjának titulálta és őt jutalmazta saját, "Styling Car of the Year" trófeájával is.

Ugyanebben az évben - számunkra legalábbis - elég érdekesen alakult a TOP3. Az 1937-es Ford Custom mellett egy olasz építés, a Lamborghini V12 motoros Fiat 500-as, valamint egy brutálisan clean Polo gurult be a döntőbe, melyek közül mi egyértelműen ez utóbbira tettük volna a voksunkat.

Ő azonban elsőként esett ki, a nagy meccs pedig a két "öreg" között dőlt el, az amerikai építés javára. Mindez várható volt, hiszen míg a Fiat hatalmas ötleten alapult, kivitelezésben jóval iparibb volt, mint a minden porcikájában makulátlan Hot Rod. Mégis, egy kicsit olyan érzése lehetett a laikus érdeklődőnek, mintha egy "igazán semmi extra" gép nyerte volna a versenyt. Túl nagy üdvrivalgást nem is kapott egyébként az autó.

Az ETS bírái azonban ritkán tévednek (vagy inkább sosem), ennek az autónak is egyszerűen csak utána kellett kicsit nézni ahhoz, hogy megértsük az eredményt.

A történet ott kezdődik, hogy a brit származású Ian Bowles vasa cirka 8 és fél évig (!!) épült, mire elérte a jelenlegi állapotát. Nem voltak köztes állomások, egyszerűen a rengeteg egyedi ötlet és megoldás megvalósítása, valamint a csaknem 80 éves technikához fellelendő alkatrészek gyakorlatilag teljes hiánya miatt eddig húzódott a dolog.

Egy ilyen matuzsálemet már eredeti állapotra hozni is szinte lehetetlen mutatvány, már csak a kasztni tekintetében is. Itt azonban nem csak a gyári minőségű "kikalapálásról" volt szó: az amerikai TCI Engineering-től beszerzett street rod alvázra építkezve, a bódé ezen felül 7,5 centit rövidült és mesteri lemezeléssel oldalanként 2,5 centit szélesedett is. Hol van egy ilyen munkához képest mondjuk egy manapság divatos - ugyanakkor köztudottan nem egyszerűen felpattintható - Liberty Walk szett?

Ennél is komolyabbak a kiegészítők: a hűtőrács és a szellőzők egytől-egyig egyedi gyártású darabok, a patika állapotban lévő első lámpák eredeti 1937-es Ford, a hátsók saját készítésűek. A kilincs nélküli ajtók suicide-módra visszafelé nyílnak, a koronát pedig az Audi Ibis White fehér fényezése teszi fel a műre, melyet a House of Kolor csillámaival bolondítottak meg.

Az erőforrást szintén vérbeli amerikai Chevy LS1 V8-as aggregát képviseli, mely 245 lóerejét egy Chevrolet 4E60L automataváltón keresztül ereszti az aszfaltra. Ezt a technikát eredetileg az ezredfordulón gyártott Corvette-ekben, valamint Firebird-ökben használták. A megállásról az összes tengelyvégen tárcsafékek gondoskodnak, melyek egyedileg épített Budnik Spark krómfelnik mögött rejtőznek el. Ha pedig a felfüggesztés/felni kombóból ennyi még nem lenne elég, az első tengelyen airride futómű emeli és süllyeszti meg gombnyomásra a kasztnit!

Az utastér is teljesen egyedi kivitel, az utolsó részletig kézzel varrott nappa bőr bevonattal készült. A modern erőforráshoz a műszerfal is átalakult, mely a Dakota Digital stílusban passzoló műszereit viseli magán.

A többi csemege pedig már az apró, de hihetetlen szépen kidolgozott részletekben rejlik, kezdve a motor takaróelemétől az egyedileg nyíló motorháztetőig, a küszöböknél kivezetett kipufogókon át az egyedi tükrökig, a csupa króm, egyedi kormányig, kormányoszlopig és pedálszettig, vagy éppen a hibátlan ívekig és illesztésekig. Nem gyakran látni ilyet ebben az évjáratban!

Irgalmatlan mennyiségű munka van ebben a most 80 éves kis ékszerdobozban, mely jó eséllyel megállná a helyét a SEMA Show szépségversenye, a Battle of the Builders mezőnyében is. Érdekes egybeesés, hogy ugyanebben az évben ott is egy Ford Roadster Custom győzött, maga mögé utasítva többek között Chip Foose építését is. Igaz, a kinti az 1933-as évjáratból való, de érdemes megnézni egyébként a kettő közötti különbséget. Motor tekintetében az amerikai darab a nyerő, de az európaiban is bőven találni olyan részletet - pl. utastér, egyedi kasztni - amiben ráhajaz a másikra.

Mindenesetre 2015 úgy fest, mindkét kontinensen a Ford Roadster éve volt.