Lancia tuning Fanat-X Delta HF Integrale

A Fanat-x bázisán találkoztunk a srácokkal, hogy megörökítsük a két fenevadat. Hiába telt el több, mint egy évtized az Integrale virágzása óta, a mai napig a legbrutálisabb összkerekesek között tartják számon. A tekintélye sem kopott, a velünk szembe érkező Impreza STI tulajdonosának nyaka majd letekeredett, annyira figyelte a verdákat. Ez a típus csakis olyan embereknek ajánlott, akik szeretnek bütykörészni, és tudnak egy olyan autót szeretni, aminek mindig van valami baja.

Lancia Delta HF Integrale tuning Fanat-XÁm ezek a sötét oldal ismérvei, és gyengék, ahhoz, hogy egy vérbeli HF tulajt kiábrándítsák az autójából. Az erő, ami vele van mindenért kárpótolja vezetőjét. Az autók a Fanat-x műhelyében készültek, a fehér Evoluzione gazdija EVODAVE, a csapat egyik frontembere nem utolsósorban rali fanatikus.  Négy éve került hozzá az autó és ő már jól tudta, hogy nem maradhat csak egy alap integrale. Az álom az Evoluzione változat ( kis hazánkban EVO III-nak nevezik) volt, ám ehhez ízeire kellett bontani az egész autót, sőt majdnem minden karosszéria elemet le kellett gyártani. A munkálatok megkezdését egy rosszul eltalált kanyar is sürgette. 

Lancia Delta motortuning Fanat-XA műanyagostól kapott új szélesebb karosszéria elemeket, csak a két első ajtó a tető és a csomagtér ajtó maradt eredeti fémköntösben. Mivel a kasztni nem fiatal sok merevítést helyeztek el a karosszéria bizonyos pontjain. Miután a lakatolás megvolt  Menyusék lefényezték az autót, kapott plusz három réteg lakkot. A futómű és a motor beszerelése sem volt egyszerű feladat, de amint látszik sikerült. A rövid teszt időszak után a motor erősítése következett, kapott  új vezérműtengelyeket, egy Griffone-s lendkereket, erősebb kuplungot, szívócsövet direktszűröt, majd egy komputert. Így most 200 le körül mozog a teljesítménye. 

Lancia Delta HF Integrale tuning Fanat-X egyedi kárpitozás

Az autó belseje és külseje az évek alatt folyamatosan változik. Kívülről jelenleg az igazi rally design az uralkodó. Belül már keveredik a tuning stílus és a versenyszellemiség. 

Fanat-X tuning Lancia Delta turbóA sárga Lancia tulaja Lóránt, aki szintén ugyanolyan rali fanatikus, mint Dávid. Két évvel ezelőtt találkoztak egy klub találkozón. Ekkor megnézte a Dávid verdáját és annyira tetszett neki a rajta elvégzett munka, hogy hamarosan úton is volt Menyushoz a Fanat-x műhelybe. Ugyanúgy, mint a fehéret teljesen atomjaira szedték majd a szükséges kasztni javítások és megerősítések után lefényezték. 

Lancia Delta turbó motortuning Fanat-X tuningEzután a közös szerelő segítségével, Janival mechanikailag is összerakták a kicsikét. A motor nem maradt teljesen érintetlen, kapott egy nagyobb garrett turbót- és coolert, amely egy kapcsoló segítségével vízfecskendezéses, vezérműtengelyeket, szívócsövet direktszűrőt, kétbáros map szenzort kicsit komolyabb kuplungot, computer-t, supersprint kipufogó rendszert. Állítható benzinnyomás mérőt és turbónyomás szabályzót

EVO II sportülések, levehető kormány, Fanat-X Lancia Delta tuningBelül teljes flokkolás, Evo II-es sportülések, Momo kormány és váltogomb. A hifi instalállását  Tuner hajtotta végre. Köszönet Menyuséknak, Tunernek, Janinak, a Streetvox-nak és Surányi Ferinek, Idekornak, és a segítőknek.

Fanat-X autóhifi tuningA csomagtartóban VIBE AUDIO Black Air 10 MkII, 25cm-s mélysugárzó, 1300Watt max terhelhetőséggel, FLI AUDIO 800 S, 4x100 Watt RMS teljesítményű erősítő

Fanat-X tuning

Lancia Delta tuning HF Integrale Fanat-X tuning