Több év kihagyás után, a hatvani Népkertbe tavaly tavasszal költözött vissza az autós élet. A hajdani Mastercar találkozók reinkarnációjának is betudható Tuning- és Veteránautó Találkozó ígéretesen debütált, izgatottan vártuk tehát a folytatást, melyre szeptember közepén került sor. Nos, a szintlépés zongorázható volt!

Az immáron teljesen önkormányzati szervezésként létrejött buli koncepcióban meglehetősen hasonló volt az előzőleg látottakhoz, azonban minden téren többet többet nyújtott mind a résztvevőknek, mind a látogatóknak. A belépést és versenyzést illetően teljesen ingyenes találkozó tuning vonalát ezúttal is az NTC csapata szervezte, akiknek a tavalyihoz képest létszám és - főként - minőség tekintetében sokkal komolyabb felhozatalt sikerült a helyszínre delegálniuk. Számos hazai klub tette tiszteletét odakint, de bőven érkeztek autók a határon túlról is.

Mellettük több komoly értéket képviselő sport- és luxusautó tette tiszteletét a rendezvényen, a habot a tortán pedig az AMTS partnereként is bemutatkozó DR-X Motorsport, valamint a nemrégiben alakult Mad Max Racing Team autói jelentették, élükön egy 600 lóerős Brabus tuningos Mercedes AMG GT-vel (az utóbbi csapatról készült fotósorozatot egyébként külön galériában is megtekinthetitek).

Hasonlóan komoly javulás volt tapasztalható a veterán felhozatalban is. A patinás járgányok közül többet beindítottak a nap folyamán, többek között bekurbliztak például egy 1924-es (!) Citroen Rosalie-t.

Programok terén sok kategóriás autós szépségverseny, limbó, valamint a Patricar hangnyomás versenye várta a tunereket, az adrenalint pedig a Feszter Drift Team látványos drift showja, valamint az elmaradhatatlan SQUAD szexi autómosás biztosította. De volt túzoltó bemutató is. A rendezvény speakere most is a Music FM rezidens Fittikém volt, aki fáradhatatlanul lökte a sódert egész nap.

A rendezvényt éjszakába nyúló koncertek és buli zárta, az biztos, hogy a Kerozin kezdett, mert őket már délután láthattuk fellépni. A színpadon ezen kívül divatbemutatók folytak, szintén a SQUAD hoszteszeinek prezentálásában, továbbá ezúttal itt került sor a díjátadókra is.

Ha pedig egy nem lett volna elég, a rendezvényre mi is a Carstyling forgószínpaddal érkeztünk, melyen bárki megforgathatta az autóját a nap folyamán.

A tavalyi remek indítást követően öröm volt ilyen fejlődést látva visszatérni a Népkertbe - reméljük a hagyomány jövőre is folytatódik, akár egy tavaszi-őszi kombó formájában. A többiről pedig beszéljenek a képek: cirka 200 fotónk vár a galériában a rendezvényről, katt ide a megtekintésükhöz!