Ha Wroclaw neve kerül szóba, jóérzésű autótunernek egy rendezvény ugorhat be kapásból. Igen, a Raceism, mely mára valóban Európa egyik legkomolyabb tuning találkozója. A lengyel város azonban nem csak erről híres: itt szervezik évek óta a Japfest-et is, melynek nevéből nem nehéz kitalálni, hogy egy japán autós dzsemborit takar. Ráadásul nem is középiskolás fokon!

A háromnapos fieszta hasonló séma szerint folyik, mint a Raceism: vannak durva - japán - tuning autók, buli, na meg drift. A helyszín idén is több száz autónak adott otthont, a pénteki nap a beköltözéssel, a szombat a programokkal, a vasárnap pedig a szombat esti buli kiheverésével telt.

A mezőny elég erősen nemzetközi és rendkívül színvonalas volt. Az ugye alap, hogy a környék összes japán autó fanatikusa megjelent a rendezvényen, de volt, aki egyenesen Dublinból érkezett, csak emiatt a fesztivál miatt.

A felhozatalt tekintve a Honda Civic-től egészen az R31-es Nissan Skyline-ig minden megtalálható volt kint, de elég erős volt a retró vonal is, elég csak a Cressidára, vagy a Toyota Levinre gondolni, melyek nem mindennapi látványnak számítanak egy hasonszőrű találkozón. Több csodát fel lehetett ismerni a Raceism felhozatalából (kint volt többek között a győztes R35 GT-R és a piros szélesített Lexus is).

Programok terén a drift mellett volt gyorsulási verseny, szexi autómosás és autós szépségverseny is, a habot a tortán azonban a szombat esti őrület jelentette. Ekkor került sor a nagyszabású díjátadóra, majd azt követően a partyra, mely közben megindultak a lángcsóvák is a drifterek autóiból...

A ToomyPhoto-nak köszönhetően egy igazán remek galériát tölthettünk fel az eseményekről, érdemes végignézegetni őket - a kapcsolódó galériában csaknem 200 képet találtok!