Habár idén már a harmadik felvonásra került sor, a Carstyling / AMTS színeiben most először vettünk részt a Zsámbéki Tuning Show-n, vagy ahogy a hazai tuner köznyelv emlegeti, a zsétéesen. Nem csalódtunk!

A rendezvény a korábban a város szélén található Új Gyártelep füves placcáról egyenesen a központba, Zsámbék teljesen felújított főterére költözött át ebben az évben. A helyszín rendkívül jó választás volt, a hangulatos, térkövezett belvárosi utca mellett hangulatos zöldövezeti, valamint egy retrós színtér is várta a résztvevőket, a programoknak pedig ott volt a tágas parkoló.

Az autók remekül mutattak ebben a szép környezetben, a kis tavas-árnyas-hidas hátsó ligetben pedig egy csipetnyi Wörthi-utóérzése is lehetett mindazoknak, akik tiszteletüket tették már a tó festői szépségű helyszínein. 

Nem lehetett panasz a felhozatalra sem, nagyon sok komoly gép, valamint számos hazai klub is tiszteletét tette odakint, viszonylag sokan voltak azok is, akikkel még ezidáig egyszer sem sikerült találkozni. Mindez köszönhető annak is, hogy a rendezvény - legalábbis részben - meghívásos volt, így az előzetesen kiválasztott VIP autók népesíthették be a legszebb helyszíneket.

Örömmel fedeztünk fel ismerős arcokat az AMTS forgatagából is, így többek között a Backyard Garage-t, a 819 Company-t, a LowFabrik-ot, a Cruisin' Cars-t, az idén debütáló Móvár Cars-t, a Crazy Hungarians, a Streetclassix, a Fanat-X és a nemrégiben videós karrierbe kezdett Gerilla Garage csapatát, a KE-OR-Car-t, a DF Tuningot és még sokan másokat.

Az szépségverseny lebonyolítását mi végeztük, a mezőnyből pedig rekordszámú - kicsivel több, mint 80 autós - nevezte be járművét a megmérettetésre. Az autók nagy részét a forgószínpadunkon is bemutattuk az AMTS állandó speakere, Száraz Ferenc segítségével, a többieket pedig egyenként vadásztuk össze a területen. Nagyon sok ütős gép nevezett, így egyáltalán nem volt könnyű dolgunk a trófeák új tulajdonosainak elbírálásában.

A végeredmény a következőképpen alakult:

TOP 10 (helyezés nélkül)

  • Tanács Richárd - Chrysler LXI
  • Mayer Márk - Nissan 240SX
  • Kovács Gergely - Opel Tigra
  • Sott Balázs - Audi A4 Avant
  • Nagy Gábor - VW Passat VR6
  • Vitay Roland - VW Polo 6N2
  • Demény István - VW Bogár
  • Dominik - Volkswagen Passat
  • Kecskés Krisztián - BMW 645
  • Csulik Gergely - BMW X5
     

Különdíjak

  • Lowering: Rácz Zoltán - Alfa Romeo 159
  • Wheels: Böröcz Ferenc - VW Golf II
  • Interior: Vörös Csaba - SEAT Toledo
  • Chassis / Spoilers: Hajdú László - Lexus LS 430
  • Paint & Stripes: Hagymási Bendegúz - Mazda 323
  • Engine: Tar András - BMW E30
     

Best of Show:

  • Kuzma Balázs - Audi S3
     

A szépségverseny mellett a Patricar autóhifi és kipufogó hangnyomás versenye, valamint autós limbó megmérettetés zajlott, a programok között pedig tombola, RC autó bemutató, stunt show és helikopteres sétarepülés is szerepelt. Na és persze volt szexi autómosás is, a SQUAD jóvoltából.

További részletek a galériában!