A Batman vs. Superman: Dawn of Justice (vagy ahogy magyarul ismerjük, Az igazság hajnala), mint film ugyan nem egy maradandó alkotás, de autós szempontból vitathatatlanul az egyik legjobb Batmobilt találhatjuk meg benne. Ha nem a legjobbat!

Habár sokan a digitális technika műremekének tudták be, az irgalmatlan gépet valóban megépítették, sőt, nem is csak egy példányban. Megálmodója a neves designer, Patrick Tatopoulos, a kivitelezést pedig egy tervezőkből és autóépítőkből álló csapat végezte, a Halálos Iramban filmek szinte komplett autóparkjáért felelős Dennis McCarthy vezetésével.

A teljesen kidolgozott "Hero Car" létrehozása az első skiccektől a végkifejletig több, mint egy évig tartott. Ennek a példánynak minden egyes részlete a végletekig kidolgozásra került, így az utastér összes berendezése és eleme is, amit a filmben látunk. Mivel a húzósabb jelenetek felvételéhez elég rizikós lett volna ezt használni, az autóból további két, utastérileg kevésbé kidolgozott példány is készült.

Az autó dimenziói szinte hihetetlenek: a szélessége csaknem három (pontosan: 2,78m), a hosszúsága cirka hat méter, a tömege pedig teherautókat megszégyenítő, 3,6 tonna! Mindez sok minden elmond a dimenziókról annak fényében, hogy a kasztni egyébként egyedi, csővázas alvázra és keretre épült, a borítások pedig kivétel nélkül üvegszálas műanyagból készültek. Ez utóbbit azonban még közvetlen közelről is nehéz megmondani, a fényezés mesterien hozza a nyers fém illúzióját.

A Batmobilt egy középen elhelyezett, 6.2 literes LS3 V8-as blokk hajtja, ami egy Chevrolet Camaro-ból származik. A motor 500 lóerőt présel ki magából, mindez háromsebességes automataváltón jut el a hátsó kerekekre.

Apropó kerekek: az egész építés során állítólag a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy megfelelő méretű abroncsokat találjanak hozzájuk. A nem éppen szokványos projekthez gyakorlatilag nem létezett kereskedelm forgalomban lévő kombinció, melyet végül egy izraeli gyártású traktor gumijaiban sikerül fellelni. De még ez sem volt tökéletes, az abroncsok masszív mintázatát szó szerint "meghámozták", hogy azért mégse úgy nézzen ki a vas, mintha hősünk szántani indulna vele. 

Egyszóval Batman elég nagy bajban van, ha defektet kap.

Az új Batmobil egyik példányát idén a Magnaflow standján állították ki a SEMA Show-n, nem kis közönségsikert bezsebelve vele: állandó tömeg volt körülötte, élőben hihetelen, hogy mit mutatott az autó. A neves kipufogóspecialista egyébként tavaly sem aprózta el a megjelenést, akkor Vin Diesel kiszuperált Chargerét állították ki a Furious 7-ből.