Aki emlékszik még tavalyról a szezonvég egyik legjobb autós reklámjára, azt nem fogja meglepetésként érni az Audi nagy új koncepciójának bejelentése. Igen, ez egy RS5, amit gázolaj hajt.

A formával első olvasatra nehezen összeegyeztethető turbódízel erőforrás már meg is valósult, méghozzá a már piacon lévő 3.0 literes V6 TDI felhúzott változataként. Az RS5 TDI 385 lóerőt és 750 Nm nyomatékot szabadít a hajtásláncra, mely 4.0 másodperces 100-as sprint és 280 km/órás végsebesség mellékhatásokkal is jár.

Mindemellett pedig a fogyasztás is baráti szinten maradt, a hivatalos közlemény szerint mindössze 5.0 literes kombinált eredmény várható 100 km-en. A blokk a csiga mellett az alacsonyabb fordulatszám-tartományra egy elektromos kompresszort is kap, amivel a remények szerint minimálisra csökkenthetik a turbólyukat.

Az RS5 TDI Leipzigben mutatkozik majd be, az Auto Mobil International (AMI) kiállítás keretei közt, május 31. és június 8. között.