Az FT-1 koncepcióból gyártott új Toyota Supra fantáziaterve
fotó: Autó Express

Izgalmas témát boncolgat a brit Auto Express magazin a Toyota Supra utódjáról. Nem csak előzetes tervet tettek közzé a sportautó megjelenéséről, de értesüléseik szerint az új BMW Z4 alapjaira is épül majd.

A két gyártó 2011-ben kötött együttműködésére alapozva, minderre reális esély is lehet: a fejlesztések között a hibrid erőforrás alapjait képező hidrogén energiacellák és akkumulátor-technika mellett a közös sportautó-platform is megtalálható.

A Toyota az idei Detroit Motor Show keretei között már bemutatta az új Suprával egyértelműen azonosított FT-1 koncepciót, melynek utcai változata azonos alapokra épül majd az új BMW Z4-el. A két új modell az i3 és az i8-hoz hasonló könnyű, alumínium vázra épített, karbon elemekből összerakott kasztnit kap majd.

Ugyanakkor, míg a Z4-est közvetlen befecskendezéses, négyhengeres turbómotorral, valamint hátsókerekes modellnek várják, addig a Toyota a koncepcióban már belebegtetett hibrid erőforrást és összkerékhajtást kapja. A hibrid technológiát a gyár a Le Mans versenyautóiból kölcsönözte, azonban ellentétben a TS040 erőforrásával, itt az első tengelyen kettő, hátul pedig további egy kiegészítő elektromotor található. Az új modellben mutatkozik be továbbá a Toyota első dupla kuplungos váltószerkezete is.

Kasztni terén a BMW megoldásait alkalmazva, mindkét modell az 1.400 Kg alatti össztömeget célozza meg, egyszerűbb hajtáslánca miatt azonban várhatóan a Z4 lesz könnyebb.

Az új Z4 és a Supra várhatóan néhány hónap eltéréssel debütál majd a nagyközönség előtt, leghamarabb 2017-ben. Türelmetleneknek addig is itt egy "házi" készítésű BMW-Toyota Supra hibrid.

A gyönyörű Toyota FT-1 koncepció. Klikk a képre a galériához!

Forrás: Auto Express