Összeállt az idei költségvetés, így újra megpróbálja elhódítani az Európa-bajnoki címet a Tomracing Motorsport driftversenyzője.

A tavalyi, meglehetősen balszerencsés szezont követően már-már úgy nézett ki, hogy visszavonul a drift háromszoros Európa-bajnoka, Kerényi Ádám. Nos, azóta jelentősen megváltozott a helyzet, és a Tomracing Motorsport versenyzőjének nemcsak az anyagi háttere állt össze, de már készül a 2016-os új autója is, amivel ismételten az összetett győzelmet célozza meg.

– Tavaly év végén még elég sok volt a jövőd körül a kérdőjel. Sikerült előteremteni az idei King of Europe szezonhoz szükséges költségvetést?

Kerényi Ádám: „Akkor még annyi kérdőjel volt a pályafutásom folytatásával kapcsolatban, hogy konkrétan bejelentettem a visszavonulásomat. Szerencsére azonban az idei év elején olyan marketingterveket állítottak fel a támogatóink, amelyekbe beletervezték a mi idei versenyzésünket is. Ennek köszönhetően, ha a felkészülést tekintve későn is, de végre pont került a 2016-os szezonunkra.”

– Miként tudtátok elviselni ezt az időszakot? Hiszen a karrieredről volt szó…

Kerényi Ádám: „Valamennyien elkezdtünk beletörődni a megváltoztathatatlanba, és mindannyian egyéb terveket kezdtünk szövögetni a folytatással kapcsolatban. Most nagyon örülünk, hogy mégis ott lehetünk a KOE futamain, még akkor is, ha nem győzöm hangsúlyozni, mennyire le vagyunk maradva minden szinten a többiekhez képest.”

– Többször hangsúlyoztad, hogy az autód a 2016-os szezonra már nem versenyképes. A kérdés adódik: milyen autóval állsz rajthoz idén?

Kerényi Ádám: „A tavalyi autó visszavonul, azt már versenyen nem fogjuk használni. Az új autó készül, most minden figyelmünk ennek a befejezésére koncentrálódik, és biztosak vagyunk benne, hogy időben készen lesz. Egy biztos, idén nem hibázhatunk. Ha az élet úgy hozta, hogy adott még egy lehetőséget a versenyszezonra, akkor a dobogó a cél, más eredményt nem fogadunk el. Az autóról egyelőre nem szeretnék többet mondani, de remélhetőleg nagyon ütőképes lesz.”

– 2015-ben meghívtak a King of Asia egyik futamára. Idén van esély egy hasonló megkeresésre vagy esetleg egy világbajnoki futamra?

Kerényi Ádám: „Átrendeződött a KOA, és összeállt egy majdnem állandó mezőny, így csak akkor lenne értelme részt venni egy ilyen erős versenyen, ha saját autóval lehetne indulni. Ennek azonban anyagi és idő vonzatai is vannak, így szerintem idén ez nem lehetséges.”

– Vetettél már néhány pillantást az idei versenynaptárra? Több új helyszín is lesz, viszont a magyar közönség számára rossz hír, hogy itthon Eb futamon nem láthatunk...

Kerényi Ádám: „Több új helyszín is lesz, aminek azért örülök, mert ez talán csökkenti majd azt a hátrányomat a szezon elején a versenytársaimmal szemben, hogy ők már egy összeszokott párost alkotnak az autójukkal. Szeretnék többször tesztelni és edzeni a szezon előtt, de ez attól is függ, mikorra készül el az új autóm.”

– Hol találkozhatnak veled és autóddal idén először a magyar szurkolók?

Kerényi Ádám: „Egyelőre ezt nem tudom megmondani, de ha minden összejön, akkor a március 18-20-a közötti AMTS-en ott leszek a régi autóval. Április első hétvégéjén pedig Tökölön bíróként biztosan ott leszek majd a hazai szezonnyitó drift futamon, de azt sem zárom ki, hogy az új autónak is ez lesz a premierje.”

A Tomracing standjával és versenyzőivel találkozhatsz az AMTS-en is, március 18-20. között a Hungexpo "A" pavilonjában!