Tökéletes helyszín egy fotózáshoz

2016 decemberének egyik nagy VOSSEN-es szenzációja a Performance VW Magazine hasábjain szereplő widebody MK7 GTI volt, melyet a cég már-már ikonikus, "nagyszakállú" médiása, Sam Dobbins lőtt meg a Lime Rock Park versenypályáján, Lakeville-ben.  

A fotózás mellett egy remek werkvideó is készült az eseményről. A dolog egyik érdekessége, hogy a Forza Motorsport 6 játékban is szereplő helyszínre Sam már virtuálisan is fel tudott előre készülni, így pontosan tudta, mely helyszíneken, milyen beállításokkal készülnek majd el a képek.

A GTI RS fotózásáról készült werkvideó

A Rocket Bunny szettel felvértezett Golfon akkor a VOSSEN háromküllős, VPS-317-es kovácsolt garnitúrája figyelt, elől és hátul is 19x11 colos méretben, 285/30-as Nitto abroncsokkal felvértezve. A gép egyébként 100%-ig static, a H&R állítható futóműve figyel alatta, de motorilag és belül is igen szépen fel van húzva.

A felni az LC-szériára hajaz, de csak a koncepciók közt láttuk eddig kiállítva

Egy véletlennek köszönhetően azonban, az autót -  egy, még forgalomban sem lévő LC garnitúrával - már sokkal korábban is megnézhettük testközelből, ráadásul egy másik, hasonlóan komoly építés társaságában, közvetlenül a SEMA Show után. A rendezvényen mindkét vas kint volt (nem a VOSSEN saját standján ugye, mert ők egészen másképp készültek, mint az átlag kiállítók), de az igazi nagy találkozás a zárást követő vasárnapon esett meg.

A Las Vegas Motor Speedway bejáratánál

Történt akkor, hogy Lamboboy-jal - a rendezvény fáradalmait kiheverendő - a Las Vegas Motor Speedway felé vettük utunkat. Ez azon helyek egyike Vegasban, ahol viszonylag normál áron próbálhat ki az ember pályakörülmények között olyan szuper sportautókat, mint a Lamboghini Huracán, vagy éppen a McLaren 650S. Ez önmagában ugye elég nagy élmény (lesz is róla blog hamarosan), de a pálya körüli hatalmas paddock részben is van fantázia: például remek hátteret adhat egy autófotózásnak.

Javában folyt a munka

Éppen a sorunkra várva nézegettem az instagramot, mikor a VOSSEN legfrissebb bejegyzésben meglepődve fedeztem fel ugyanazt az eredményjelző tornyot, amit én is bámultam a pálya mellett. A képet ráadásul 5 perccel azelőtt posztolták, így kis forgolódás után, tőlünk kb. 100 méterre ki is szúrtuk a srácokat.

Csinálhattunk pár képet a munkálatokról

A futamunk után természetesen meg is látogattuk őket, szokás szerint nagyon barátságosak voltak. Lőhettünk néhány képet a munkálatokról, mint kiderült, egy jövőbeni anyaghoz készítettek éppen kép- és videófelvételeket, így még premier előtt kaptuk lencsevégre a két GTI-t.

A lila-arany GTI, VOSSEN VPS-315T felniken

A másik darab sem volt piskóta, már a bepakoláson messziről kiszúrtuk. Optikai vonalon, a Rocket Bunny szettel és a kovácsolt VOSSEN garnitúrával (VPS-315T) ugyanazt képviselte, mint a GTI RS, azonban a lila-arany kombóval messze feltűnőbb volt, mint a fehér példány. Ez volt az a gép, amiről valószínűleg egyetlen SEMA beszámolóból se hiányozhatott minimum egy fotó.

Az extra meglepetés pedig csak ezután jött. Mint kiderült, a fiúk éppen az érkezésünk előtti pillanatokban írtak ki egy facebookos pályázatot, miszerint aki megtalálja őket az elkövetkezendő 1-2 órában Vegasban, az értékes ajándékokkal gazdagodik. Nagyot is néztek, hogy gyakorlatilag még a poszt sem volt kint, de már megérkeztek az első jelentkezők hahota

A háttérben egyébként az állt, hogy másnap utaztak vissza Miamiba, a show-ról azonban még egy nagy rakás repicucc a nyakukon maradt, a pólóktól a kulcstartókon át az autóillatosítókig. Na és persze a fődíj, egy vadonatúj VOSSEN bicikli - a pedálján még a fólia is rajta volt - amit végképp elég bajos lett volna repülővel hazavinni.

Háromszor kérdeztünk vissza, nem hülyéskednek-e, hogy ezt az 500 dolláros kerékpárt most tényleg, csak úgy nekünk adják? Hát nem! Persze, mivel Magyarországra szállítani onnan ugyanolyan értelmetlenség lett volna, a bringa maradt Vegasban és Lamboboy-é lett - ez a minimum a rengeteg segítségért, amit tőle kaptunk kacsint

Megütöttük a főnyereményt :)

Nos, ilyen élmények értek minket odakint. Nem hiába mondják, hogy Vegasban bármikor, bármi megtörténhet - vagy akár annak az ellentéte is!

Tetszenek a felnik a GTI-k alatt? Itthon is könnyen beszerezheted őket, hiszen a VOSSEN márka Magyarországon is elérhető. A hivatalos hazai importőr a szakmában több, mint 20 éves múlttal rendelkező O.CT Tuning Hungária Kft, további infókat weboldalukon, valamint facebook oldalukon találsz!