Már az autóbuszt is kipipálhatja Karvai Sándor: a ?Vak Motoros? néven ismert rekorder sokféle motorizált járművet kipróbált már az évek során, állandó mentora, Borsi Gergely ötszörös magyar bajnok autóversenyző instrukciói mellett. A Hungaroringen található Groupama Tanpályán pedig egy újabb régi vágyát valóra váltva, vezethette a VOLÁNBUSZ autóbuszát is.

Borsi Gergő balra, Karvai Sándor jobbra

Karvai Sanyi egy rekordkísérletre hangolt az újabb rekorddal: 2015. augusztus 16-án a Balaton-felvidéken egy BPR Can-Am Outlander 450 L nyergében egy olyan hosszú-távú quad túrát készül teljesíteni, amelyre még soha, egyetlen vak résztvevő sem vállalkozott.

Bóday Pál, a Jet Power Hungary Kft. kommunikációs igazgatója elmondta; hogy nem kereskedelmi szempontból döntöttek amellett, hogy Karvai Sándor rekordkísérletéhez járművet és felkészítést biztosítsanak, hanem a sport kultúráját, a quadozás népszerűsítését szeretnék - akárcsak tavaly- egy hiteles személy által elősegíteni.
"Sanyival együttműködni vívódás volt, és vívódásokkal fog járni idén is. Mert egyenrangúként szeretjük, és egyenrangúként is kritizáljuk! Hiszen ahogyan Sanyi sem tudja elfogadni, hogy vak, úgy mi sem; számunkra teljes értékű ember! A korlátait tudomásul vesszük, de biztatjuk és bátorítjuk. A tavalyi Jet-Ski rekord felállítása a Dunaharaszti tavon azért volt nehéz, mert Sanyi félt a víztől, víziszonya volt, amit le kellett küzdenie. Azonban a quad egy veszélyesebb üzem, ahol rendkívül fontos a koncentráció, és a figyelem."

Az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón pedig egy autóbuszt is vezethetett Karvai Sándor. A Hungaroring Tanpályáján több mint 4 körön keresztül vezette az újságírókkal és fotósokkal teli Scania buszt, amivel egy újabb, a világon egyedülálló Magyar Rekordot állított fel, amelyet a rekordok hazai regisztrátora, Sebestyén István is hitelesített. Karvai Sándor 14 percet töltött a busz volánja mögött, mint gépkocsivezető. Ezalatt az idő alatt összesen 9 perc 20 másodpercet  töltött mozgásban a járművel , a gyakorlatok ideje alatt pedig összesen  1,5 km távolságot tett meg.