Az idei SEMA Show-ra igen érdekes standdal készült az egyik legismertebb prémium felnigyártó, az amerikai VOSSEN Wheels. A kiállítási terület helyett egy las vegasi luxuslakosztályt rendeztek be a főhadiszállásuknak, ahol exkluzív keretek között, teljesen közvetlen hangulatban találkoztak a partnereikkel, amolyan házibuli jelleggel.

A show mindegyik estéjén megtartott privát partik egyikén mi is ott voltunk és néhány Jack-kóla társaságában sikeresen meg is ismerkedtünk mindenkivel, aki csak számít a floridai vállalkozás igazgatásában. Köztük Mike-kal, akivel cirka egy hónappal később az év utolsó Wekfest-jén is sikerült összefutni.

Céges verda a VOSSEN-nél

Mivel a VOSSEN főhadiszállása is Miamiban van, egyértelmű volt, hogy amennyiben lehet, meglátogatjuk őket odakint. Alapozva a múltban tett gyárlátogatásokra - tekintve akár az olasz Supersprint, vagy a német Supersport létesítményeit - igazán kíváncsi voltam, hogyan is néz ki mindez Amerikában. Na meg tegyük hozzá, felnigyárban eddig nem is nagyon voltam még.

Mike nagyon pozitívan állt a megkereséshez, egyetlen telefon elég volt, hogy lebeszéljük a találkozót egy csütörtöki délutánra. A gyár egyébként Miamin belül Doral-ban taláható, közel a repülőtérhez. Kívülről nem nagy szám az egész, egy sablon amerikai warehouse homlokzata nézett vissza ránk, egészen aprócska cégtáblával. Ha nem parkolt volna a közvetlen környezetében alaphangon két tucat VOSSEN görgővel szerelt gép, a kutya meg nem mondta volna, hogy a napjaink egyik legnépszerűbb felnimárkájának dobozolt példányai innen indulnak útjukra a világ minden tájára.

Munkaasztal a médiarészlegen. Amit a falon lévő monitoron láttok, csak tavasszal lesz publikus

A látottak alapján cirka húsz főt foglalkoztató üzem minden alkalmazottjától rendesen megkövetelik a márka használatát is a mindennapokban. Az ugye alap, hogy mindenki házon belüli felnis autóval jár - az utolsó lerúgott Honda Civicen is VOSSEN CV-T volt, melynek darabára kezdődik 170.000-nél nálunk - de a "munkaruha" is saját brandes ing, vagy legalább galléros póló volt, mintha csak egy katalógusfotózásra készültek volna.

Magát a létesítményt öt nagy részlegre lehetett osztani, a kommunikációra, a tervezésre, a médiára, a gyártásra és a raktárra. Mindez azonban abszolút nem egy rideg multi hangulatát hozta, sokkal inkább egy családias légkörű (nem is annyira) kis üzemét, ahol mindenki örömmel végezte a maga teendőjét a kellemes nyári melegben.

A tervezés alapja a méretpontos virtuális sárvédőív, futómű és kerékagyra a VOSSEN saját szoftverében

Mike először a médiát mutatta meg, ahol éppen a legújabb rövidfilm vágási munkálatai folytak, de végignézhettünk pár már elkészült videót is, amelyek átlag rajongó számára csak tavasszal, az új termékcsalád piacra kerülésével debütálnak majd. A VOSSEN igen nagy hangsúlyt fektet a termékekhez illő, magas színvonalú médiaanyagok gyártására, nem sajnálják a pénzt akár egy komplett versenypálya kibérlésére, vagy több forgatási nap eltöltésére a Mojave-sivatagban, hogy a legtökéletesebb fényviszonyok közt készítsenek felvételeket a felnikről. A munka pedig itt a gyárban sem áll meg e téren: a gyártási osztályon például komplett stábba és gyorsban összerakott fotóstúdióba botlottunk, ahol többek között a cég videóiból jól ismert nagyszakállas arc is munkálkodott.

A felnik lelke szó szerint a tervezési részlegen születik meg. A négy munkaállomásos irodában a cég saját fejlesztésű 3D-s szoftverével folyik a munka, amivel szó szerint bármilyen programot összeraknak a konkrét kivitelezést végző gépekre. A véletlenre azonban semmit nem bíznak, minden egyes kereket aszerint terveznek meg virtuálisan - és gyártanak le később - amilyen autóra kerül majd. A adatbázisukban több ezres mennyiségben tárolnak adatokat a gyári modellekről, de ez messze nem az osztókör, szélesség és az ET méreteiben merül ki. Az autónként több, mint 100 (!) különböző eltárolt paraméter között megtalálható például a jármű kerekenkénti súlyeloszlása, a fékek pontos dimenziói, de még a sárvédők ívének helyzetét és formáját is milliméter pontosan belövik kerékagyhoz képest - az összes típus minden variánsára. Amennyiben egy autó még nem szerepel náluk, begurítanak egyet a gyárba és szépen lemérik.

A tervezés tehát már kvázi egy teljesen méretpontos sárvédőív alatt, az eredetivel pontosan egyező futóműre és kerékagyra kezdődik el - virtuálisan persze. Ezek után pedig ugye azon sem kell csodálkozni, hogy a VOSSEN felnik fitmentje hogyan ennyire passzos minden esetben. Az adott típusra nem egy tól-ig határok szerint belőtt méretű és ET-jű kereket kapsz, hanem a létező legtökéletesebben illeszkedőt: pontosan azt, ami odavaló.

A program pedig az egyedi igények szempontjából is teljesen jól működik. Legyen ültetve az autó, szélesítve a sárvédő, legyen robbantott abroncsod, hellaflush-os futóműved, vagy csak simán akarj mélyebb konkáv formát a küllőknek, rendelésre bármit le tudnak gyártani ami tökéletesen passzol majd, a legextrémebb elképzelések szerint is. Egy dolog azonban nagyon fontos: a tervezés sosem csak az felnik optikájának és paramétereinek összerakásából áll. Miután megvan a terv, a VOSSEN szoftverével pontosan le tudják modellezni még gépen, hogy a kerekek használat során miként terhelődnek, adott sebességnél hol és hogyan melegszenek majd. Így rögtön kiderül, hogy biztonságos határértékek között, balesetveszély nélkül működőképesek lesznek-e, vagy az első kátyúnál darabokra törnek, nagyobb sebességnél.

Nos, például ezek azok a tesztek, amiket az olcsó replikáknál a büdös életben nem fognak neked elvégezni.

A VOSSEN felnik végül kovácsolásos technikával, hétlépéses folyamat eredményeként születnek meg a kézzelfogható valóságban. Fontos szempont először is a makulátlan nyersanyag, melyet speciális formában tömbösítve, Kaliforniából szereznek be. A 6061-T6 névre hallgató alumínium elsősorban a repülőgépgyártásból lehet ismerős, minőségében pedig a prémium autógyártók által használt alapanyagokkal vetekszik.

Tömbösített 6061-T6, a VOSSEN felnik nyersanyaga. Ebben a formában jó 80 Kg-ot nyomnak

1. Az első lépés a durva esztergálás, mely során az anyag cirka 70%-át szedik ki a tömbből. A felni ekkor nyeri el a méretét és kívül-belül nyers, de kvázi végleges profilját.

2. A második lépés - és a munka oroszlánrésze - a CNC-esztergálás, melyet a korábban megírt program szerint géppel történik, természetesen full automatikusan. Itt alakítják ki véglegesre a felnik külső felületét.

Akcióban a CNC

3. Ezt követi egy újabb gépben a súlycsökkentés: a felnit megfordítják és a közép hátsó felületén - ahol az anyag az előre megtervezett program szerint engedi - szabályos mélyedéseket vájnak. Minden egyes kimart gramm számít!

Meglepően könnyű végeredmény. Ez itt egy 21 colos darab, erőlködni nemigen kellett hozzá!

4. A következő gép végzi a bevéséseket a perem belső oldalára, úgy mint a szériaszámot, gyártási helyet, terhelhetőséget, méreteket, stb.

A bevésések a belső peremre készülnek

5. Ezután következhet a végső - finom - esztergálás kívül és belül, amivel minden esetlegesen fennmaradt anyagfelesleget eltávolítanak. A felni tökéletes körformát kap, a hibahatár 0,01 hüvelyk - azaz kb. három papírlap vastagsága - alatt van!

6. Az egyetlen, nem kizárólag géppel végzett művelet a minőségi ellenőrzés. Minden egyes elkészült felnit, minden mérvadó paramétere szerint újra lemérik, átnézik és gépen pörgetve letesztelik - a VOSSEN gyárból selejt kerék még csak véletlenül sem kerülhet ki.

Ezerféle szín és bevonat választható a felnikre

7. Az utolsó lépés pedig a díszítés, melyet szintén minőségi bevonatokkal, fényezéssel, vagy akár polírozással valósítanak meg, a megrendelő igényei szerint. Ez a gyártási részleg egy külön erre a célra kialakított, speciális helységében történik, nos ez az egy az, ahová hozzánk hasonló avatatlan szemlélődő nem léphetett be.

A raktárkészletre annyira nem lehet panasz

A raktár első látásra nem tűnt túlságosan izgalmasnak - dobozolt felnik polcokra felpakolva, végeláthatatlan sorokban mindenhol - de azért sikerült felfedezni bent csomagolatlanul az áprilisban érkező újdonságokat. A felnik minden bizonnyal ugyanazok a demó-darabok voltak, mint amiket a SEMA alatt is láthattunk, de egy biztos: akárhányszor újra találkozom velük, annál jobban kellenének. Fotót persze ezúttal sem készíthettem még róluk, de azok alapján, amiket láttam, nagyobb tétben is fogadnék rá, hogy 2016 tavasza a VOSSEN-WORK közös termékcsaládjáról szól majd. A felnik áprilisban kerülnek piacra, de ki tudja, hátha már az AMTS-re is sikerül intézni párat kacsint

Maga a gyárlátogatás egyébként remek élmény volt, jó volt mindazt a laza profizmust látni, ami a márka mögött áll. Ezúton is nagy köszönet Mike Forsythe-nak a lehetőségért!

Az "idegenvezetőnk", Vossen Mike