Immáron negyedik éve, teljesen különálló tematikaként mutat be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Automobil Show, a MAVAMSZ (Magyar Veteránjárművesek Szövetsége) rendezésében, melyre ezúttal is külön pavilonban kerül sor.

Az AMTS nem titkolt törekvése, hogy az autózás szerelmeseinek egyre szélesebb rétegét lássák el évről-évre felejthetetlen élményanyaggal a vásárterület pavilonjaiban, valamint külső területein egyaránt. Kiállítás terén mára már messze nem csupán a szűken vett tuning-gépek és importőri standok seregszemléje az AMTS, hanem a vadonatúj autók mellett a veterán járművek is helyet kaptak.

A Classic Automobil Show-t jegyző MAVAMSZ idén új helyre költözik a rendezvényen belül. Március 24-26. között a Hungexpo "F" pavilonját töltik meg szebbnél-szebb, többségükben muzeális minősítéssel rendelkező járművekkel, de a hatalmas túljelentkezés miatt jut néhány makulátlan klasszikus a "G" csarnok standjaira is.

A veterán pavilon járműkiállítása már a 2013-as kezdet óta szép számú közönség kedvence, igazi találkozóhellyé vált a kilátogató családok, baráti társaságok tagjai között. Így lesz ez idén is: bemutatkoznak a MAVAMSZ tagszervezetei, ezen felül önálló kiállítási területet kapnak a veterán kabrió, kupé, mini és törpe autók, valamint kombi járművek is!

A korábbiaknál nagyobb felületen mutatkoznak be a II. Világháború előtti járművek, köztük olyan különlegességek, mint például a Buick 1928-ból, a Studebaker Erskin Sedan 1932-ből,  vagy a Renault Celtaquatre 1937-ből. Mindösszesen közel 200 korabeli jármű kerül bemutatásra, amelyek többsége FIVA minősítéssel is rendelkezik.

A kiállítás egyik legnagyobb látványossága lesz a törpe autók bemutatója, olyan különlegességekkel mint például a Heinkel KabineType 150, a Messerschmitt KR 200, vagy a BMW Isetta 600.

Ugyancsak egyedülálló unikum lesz az összesen 1217 példányban legyártott Lamborghini Espada egy példánya, amelyet az összeszerelés végső fázisában mutatnak be a szervezők.

A felsoroltak mellett rengeteg további exkluzív látnivalóval, de a tavalyihoz képest teljesen megújult felhozatallal várja a veteránok szerelmeseit a Classic Automobil Show, március 24-26 között a Hungexpo "F" pavilonjában, az idei AMTS-en!