A világ legolcsóbb autójának titulált Tata Nano túl sok vonzerőt nemigen tud felmutatni az árcéduláján kívül. Megoldás van - az eddigi egyetlen jó tulajdonság kárára - de az attraktív végeredmény azért így sem csont nélküli.

A poént igaz négy éve már ellőtte az indiai DC Designs, akkor egy átszámítva 40 millió forintba kerülő, gőzös vasalóra hasonlító változattal. A szintén helyi JA Motorsports alkotása egy fokkal talán szebben sikerült, ráadásul az árát is "csak" 10 millió, ami még így is tízszerese egy mezei modell árának.

A Super Nano névre keresztelt játékautó kis csapotthátú 1,3 literes, 230 lóerős középmotort kapott a hátsó ülések helyére és természetesen a hátsó kerekeket is hajtja. Az eredetileg - továbbra is kérdéses módon - ötszemélyes gép így már inkább csak csajozós verdának használható, ennek rendje-módja szerint pedig sportos külsőt is kapott.

Az új bodykit, a rettentően buta formájú alaphoz képest egyébként nem is sikerült rosszul. A szélesítőszettről stílusra - és szigorúan csak első pillantásra - a Rocket Bunny pakettek ugrottak be (már csak a szegecsek hiányoznak), a jócskán meghosszabbított tengelyek végén pedig slick gumikba csomagolt, osztott hatküllős alufelnik figyelnek.

A mindössze 600 Kg össztömegű csoda akár 190 km/óráig is fel tud gyorsulni, ami meglehetősen félelmetes lehet egy ennyire kicsi kasztniban. A biztonságról az AP Racing fékei, Recaro sportülések és bukóketrec gondoskodik, továbbá minden bizonnyal a futómű sem maradt gyári...

A Super Nano egyetlen példányban létezik és India leggyorsabb csapotthátújaként hirdetik. Ennek kissé ellentmond a korábban látott verzió, ami elvileg 200 km/órát is tud - kérdés persze, abból lett-e valami azóta egyáltalán.

Forrás: IndianAutosBlog via Carscoop