2016-ban új Land Rover Defender érkezik a piacra, ám az eredeti, elnyűhetetlen legenda soha nem fog kimenni a divatból. Jól tudja ezt a brit Urban Truck tuningcég is, akik minden idők egyik legbrutálisabb Defenderét hívták életre.

Kezdjük mindjárt a motorral! A terepjáró eredeti, 2,2 literes dízel blokkja helyére az Urban Truck szakemberei a General Motors 6.2 literes V8-as blokkját szerelték, amely alapjáraton 430 lóerő leadására képes.

A Corvette-ekben használatos erőforrás teljesítménye egyébként 500 lóerőre és 540 Nm-re növelhető. A motor ereje hatsebességes automataváltón keresztül jut el mind a négy kerékre.

A ketyegő kicserélésén túl a brit tunerek sportrugókkal felvértezett Bilstein lengéscsillapítókat, rozsdamentes acélból készült kipufogórendszert és 18 colos, Yokohama abroncsokba csomagolt könnyűfém felniket szereltek a Defenderre.

Ami az utasteret illeti, itt sem gyári állapotok uralkodnak. A középkonzolba Alpine SatNav navigációs rendszert építettek, a műszerfalat és a kardánalagutat vörös cérnával varrott bőrrel vonták be, az eredeti ülések helyére fűthető, Nappa bőrrel borított Recaro gyártmányok kerültek, az új kormányt pedig a Momo szállította.