A német PP Performance nemrég rukkolt elő egy új tuningcsomaggal a BMW 550i-hez, amely nem csak a motorteret, de az autó futóművét, karosszériáját és utasterét is érintette.

Az 550i meghajtásáról egy 4.4 literes V8-as erőforrás gondoskodik, amely alap esetben 449 lóerő és 650 Nm nyomaték leadására képes. A germán tunerek a motorvezérlés áthangolásával 121 extra lóerőt és 150 plusz Newtonmétert csikartak ki a bajor fenevadból, amely így 570 paripa erejét és 800 Nm nyomatékot képes az útra szabadítani.

Sajnos arról nem szól a fáma, hogy az 550i gyári, 4.6 másodperces százas sprintjét mennyivel sikerült túlszárnyalni a motor megberhelésével, emellett a végsebességről sincs információ, a PP Performance annyit azonban elárult, hogy a 250 km/h-s sebességkorlátozó automatikát likvidálták.

A germán batár a a 4.300 euróba (kb. 1.4 millió Ft) kerülő teljesítménynövelésen túl H&R rugóstagokat kapott, melynek köszönhetően 35 mm-rel ültethető meg a kasztni. Ezen felül újak a Michelin Pilot Sport abroncsokba csomagolt, 20 colos Yido Performance Talia könnyűfém felnik, a koptatóval ellátott első lökhárító, a diffúzorral tetézett hátsó kötény, a csomagtérajtó-bajusz és a sötétített első és hátsó lámpaburák is.

A PPP üdvöskéje a Fostla jóvoltából matt grafitszürke karosszériafóliázást kapott, az utastérbe pedig vörös, fekete és szürke mintákkal súlyosbított díszítőbetétek kerültek.

A germán tunerek legutóbb a világ egyik leggyorsabb BMW M6 Gran Coupe-jával hallattak magukról, de az 5-ös sorozat sem ismeretlen a számukra, ugyanis 3 éve az M5-ös motorterébe gyömöszöltek 620 lovat.