AMTS Mustang 2015

Igazán azt hiszem nem azért volt jó az AMTS, mert mondjuk pont jubileumi, vagy a cicák, hogyan táncolnak, vagy ki keni a legtöbb gumit az aszfaltra, és hol állt a leglakkosabb verda, hanem valahogy mindnyájunktól jó, mindenkitől, aki ilyen-olyan módon részt vett benne. Az egyiktől, hogy kivitte az autóját, a másiktól, hogy kiment megnézni, a harmadiktól aki összerakta fejben a dolgokat és megszervezte, a negyediktől aki dolgozott rajta, és mindenkitől aki kiment, érdekelte, kiállított vagy látogatott, fotózott, vagy tapsolt. Szóval ebből a nagy egészből állt össze a jó sztori. És ez tetszik.

Audi AMTS 2015

Először most estefelé gondoltam, hogy mivel már évek óta nem pörög ez a galéria- meg cikknézős téma, majd feltolom a képeket a fészbúkra, aztán hagy pörgesse a taxiórát az fb-részvényeseknél, ha már úgyis megzabálják ezt az egész-netes közösségi világot, és nekik dolgozik minden önfeledten szelfiző, és képfeltoló. Aztán az fb épp vacakolt, nem fogadta be az új profilképet, háromszori csépelésre tudtam felpasszírozni egy Mustang fotót, hogy arra gondoltam, hogy vissza gyökerekhez, feltolom galériába a cuccot. 

Fiesta AMTS 2015

De nem nagyon írok ilyen-olyan statokat, hogy mennyien voltak, meg ilyesmi, mert úgy láttam voltak annyian, hogy jövőre is legyen, és ez nálam már oké. Csak annyit, hogy jól éreztük magunkat, köszönet Balázsnak és Lacinak a jó kis Inifinitivel szembeni helyért, mert a japán prémium márka jó kis fényekkel dobott meg, és óránként műsort is kaptunk - nekik is köszi! És köszönet a srácoknak - Ati, Miki, Zoli -, akik a három BMW-t kitolták a placcunkra. És köszönet minden barátomnak, vagy havernak aki rámköszönt, meg akivel dumáltam, meg minden kitolt kocsi tulajának, meg cégmelósoknak, meg csajoknak akik mosolyogtak, mert tőlük is lett kerek az egész!

Hella flush delsol AMTS 2015

Mondjuk, most az admin-felület is ugrálgat, lehet a már sokat futott laptopomban lehet a hiba talán, lehet, hogy mégse szólhatom le a fészbúkos gépezetet, mindegy, küldjetek nekem majd egy gépzsenit, aki rendbe teszi! :)) Addig is nézegessétek a galériát, hátha meglátjátok magatokat! Peace!

AMTS Beetle 2015