A Skoda Rapid elég jól fogy a német piacon, erre találunk áttételes jelet is, például, hogy a tuningcégek elkezdtek foglalkozni  típussal. Így a Rieger is, aki a cseh márkával már tett próbát korábban (az Octavia RS-t díszítették fel). A cég egy spoilerkészlettel rukkolt ki, amely első toldatból, küszöbidomokból, hátsó diffúzor imitációból és az ötödik ajtóra szerelhető kis légterelőből áll. Ez utóbbi megvásárloható karbonutánzatú kivitelben is. A műanyagok külön-külön is megrendelhetők, a cég mindhez csomagolja a rögzítéshez szükséges kellékeket.

Egy kis kiegészítés utólag! Rövid fb-s eszmecserét követően X-Tomi átrajzolta az eszközt. Megjegyezte, hogy: "Jól néz ez ki, talán csak pár cm ültetés + egy ütősebb szín kellene neki"

erre azt mondtam: "Rajzold meg", erre megtette :)

Narancsvörös dukkó, fekete tető, és hűtőmaszk, ültetés, felni peremén csík, stb

X-Tomi virtuál tuning Skoda Rapid Rieger