A győzelem pillanata, még májusban: Miss Tuning 2017, alias Vanessa Schmit

Ha október közepe, akkor immáron menetrendszerűen érkezik a Miss Tuning naptár következő kiadása. A Tuning World Bodensee csapata, illetve az aktuális királynő tegnap élő adásban jelentette be a jövő szezonra készült kiadványt. Íme, itt vannak a képek!

A világ talán legismertebb autós-csajos naptárjának fotózására ezúttal Olaszországban került sor,  mely során a májusi verseny győztesét, a 21 éves brushsali leányzót, Vanessa Schmidt-et érte a megtiszteltetés, hogy kamera elé álljon. Az elmúlt két év "vadhajtásai" után talán idén mondhattuk először, hogy végre a szép hazai lányokon megedződött magyar szemek tekintetében is dekoratív győztest választottak a németek. A fotókat a tavaly debütált Andreas Reiter készítette ez alkalommal is, a helyszín pedig különösen jó választás volt, hiszen az idei European Tuning Showdown autói között idén volt a legtöbb olasz induló, sőt, a neves autó szépségverseny győztese is ebből az országból érkezett.

Így készült a 2018-as naptár

Nem meglepő tehát, hogy a helyi nevezetességek mellett főként az olasz szcéna átépített járművei jelentik a körítést Vanessa fotóihoz. Az ezúttal mindössze limitált, 1.500 példányszámú naptár 20€ ellenében már online rendelhető (hazánkba +15 EUR a postaköltség) de egyébként a 2018-as AMTS-en személyesen is megvásárolható lesz a Miss Tuning standján, ahol személyesen is megcsodálhatja majd mindenki Vanessa bájait.

Addig is, íme a képek:

A fedlap: egy országszerte nagy respektnek örvendő gép, Filippo Cestaro Time Attack Mini Coopere, kontrasztos háttérként  egy cementgyár lerakatával

Január: Velence, Portho Marghera és a 3.000 példányban készült ritka Lamborghini Diablo egy példánya

Február: szintén Velence és a vízzel elárasztott San Marco tér. A fotóhoz egy saját bérlésű komp platformján készült, az autó pedig az idei ETS egyik TOP64-es versenyzője, egy Mini Clubman R55 JCW

Március: Lago Ghedina érintetlen erdőiben egy fűbe rakott Nissan 370Z-vel

Április: az Adriai-tenger partján, az idei ETS-győztes Minivel. Vanessa nem véletlen van feketében: a hot-rod megálmodója, Mirko Tacchi és barátai tragikus halálának is emléket állít a fotó

Május: szintén a tengerpart, Silvi Marina és egy teljesen passzoló SEAT Leon

Június: Dolce Vita, Velence egyik klasszikus gondolájának fedélzetén

Július: a Dolomitok egyik közkedvelt hegyi útján, egy Subaru Impreza társaságában

Augusztus: nincs finomabb az olasz fagyinál  - Vanessa egy autentikus kis hegyi falu, Guardiagrele vendége volt, ahol egy módosított Opel Astra és Seat ibiza adta a kíséretet

Szeptember: szintén egy ETS-es géppel, egy Peugeot 106-ossal, New Gilda egyik villájánál

Október: naplemente a tenger felett Silvi-ben, egy VW polóval

November: Cortina d'Ampezzo repülőterén a bulimobil Tank-Express-szel, mely az idei Yokohama Tuning Showdown egyik díjazottja is volt.

December: ismét New Gilda egyik luxus-rezidenciája, ezúttal egy Dodge Challengerrel

Ne feledjétek, a 2018-as Miss Tuning választásra jövőre is a Miss AMTS szépségversenyen keresztül lehet jelentkezni, hátha egyszer magyar lányt is láthatunk ebben a remek kiadványban. Hogy hogyan? hamarosan jövünk a részletekkel!

Mint ismeretes, a Miss AMTS és a német szépségverseny együttműködése a budapesti Miss Tuning naptárfotózással indult a Tuning World Bodensee szervezőivel, mely során végre hazánk is lehetőséget kapott, hogy a világszerte ismert kiadvány háttértörténeteként választott ország legyen. A közös munka eredménye egy igazán színvonalas naptár, valamint remek barátság lett: a német szervezőcsapat azóta az aktuális szépségkirálynővel együtt az AMTS kiemelt vendége minden évben, a Miss AMTS győztesének fődíja pedig egyenes út a Miss Tuning húsz finalistája közé. Idén Horváth Patrícia utazhatott velünk és vehetett részt a nemzetközi megmérettetésen.