A legendás Dakar Rally jelenleg 40. évét tapossa, ezen belül is a 10. felvonását Latin-Amerikában. Az idei futam 14 szakaszon keresztül zajlik január 6. és 20. között, Peru, Bolívia és Argentína érintésével. A limai startot követően a cél a Csendes-óceán, azon belül is Peru dűnéi az első 7 etapban. A verseny több, mint 5.000 km-nyi durva terepet tartogat a versenyzők számára, a dobogó az argentínai Cordoba tartományban található.
 
A SsangYong egy vadiúj buggy prototípusa, a Tivoli DKR tavaly év végén debütált. A teljes egészében Spanyolországban kifejlesztett modell egyetlen céllal készült: hogy 17 hüvelykes YOKOHAMA Geolandar M / T G003 abroncsokkal felszerelkezve legyűrje a terepet a 40. Dakaron. A YOKOHAMA gumiabroncsok központi szerepet játszanak majd a világ legnehezebb rallyja adta kihívásban.


 
A SsangYong Tivoli DKR korszerű, többszörösen becsövezett króm-molibdén vázzal rendelkezik, TIG hegesztéssel és 240 kg-os beépített bukóketreccel. A nagyteljesítményű, 405 lóerős V8-as erőforrás középső elrendezésben került a járműbe, így kiegyensúlyozva a tömegeloszlás az első és a hátsó tengely között. A T1-3 kategóriába sorolt ​​hátsó kerekes meghajtással a Tivoli DKR mechanikus felépítése a leghatékonyabb megoldás, figyelembe véve az idei útvonalat, ahol a a verseny nagy része laza homokon, dűnék között zajlik majd.
 
A versenygépet a madridi Óscar Fuertes, valamint galíciai pilótatársa, Diego Vallejo vezeti majd a rallyn, terepen mindketten verhetetlen tapasztalattal rendelkeznek. A spanyol csapat célja nem más, mint a legjobbak között végezni a túrán. Minderre meg is van az esély, hiszen az European Dakar Challenge legutóbbi Baja Aragón versenye során három győztes itinert is bezsebeltek, a Tivoli Rally Raid 4WD-t pedig meg is nyerték. 


 
A YOKOHAMA Iberia igazgatósági tagja, Víctor Manuel Cañizares, teljes bizalommal áll az egyedülálló kihívás mellé  és sok sikert kívánt a spanyol csapatnak. "Ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy bizonyítsuk japán technológiánk iránti elkötelezettségünket; hogy elsőként tapasztalhassuk meg a gumiabroncsaink kiváló mérnöki és formatervezési jellemzőit. A Geolandar a legbrutálisabb terepen is teljesen megbízható!" - tette hozzá. 

A YOKOHAMA Geolandar M / T G003 abroncsainak nagy sűrűségű vegyülete egy új, hármas polimer keverékből készül, mely rendkívüli kopásállóságot biztosít. A széles, lapos profil egyenletesen oszlik el a teljes futófelületen, így jelentősen hosszabb élettartam érhető el. A G003 2018 tavaszán debütál az európai piacon.

Nézz szét a YOKOHAMA kínálatában (www.yokohama.hu) ha minőségi abroncsokat keresel az autódra!
A Csapat aktuális állását pedig itt tudod követni: https://www.dakar.com/en/competitor/355