Igen. Ez egy Lamborghini Centenario!

A Central Hall után a kétszintes South Hall tartogatja a legkomolyabb és legbőségesebb beltéren kiállított látnivalókat a SEMA Show pavilonjai között. A felnik és a csajok koncentrátuma évről-évre itt a legsűrűbb, habár ez a részleg most mindkét téren mintha valamivel gyengébb lett volna a tavaly látottaknál. 

Ettől függetlenül most is hihetetlen mennyiségű márka, gyártó és forgalmazó bérelt standot a csarnok aljában található Wheels & Accessories - felnik és kiegészítők - témakörének szentelt területen. Itt már tényleg komolyat kell villantani, ha valaki ki akar tűnni a tömegből.

Camaro a régi iskola szerint: meglepően kezd visszajönni a króm és a csillogás világa

Persze a South Hall most sem csak a felnikről szólt, jórészt a korábbi évekről már ismert tematikát és kiállítási rendet hozta. A felső szintet szinte teljes egészében truck / pickup és offroad tematikának szentelték, mellette ezerféle kisebb-nagyobb kiegészítős stand, valamint a versenysportok és az autókhoz köthető szolgáltatások kaptak külön részleget. Kissé eldugva, a pavilon hátsó részében a SEMA keretei között első alkalommal kiállító cégek jelentek meg, különösebb logika nélkül beömlesztve.

Ha a Mad Max filmeket kereszteznénk a Verdákkal, valami ilyesmi autók rohangálnának benne

Az alsó szint nagyobb részét a Global Tyre Expo foglalta el, mely főként a kinti érdekeltséggel rendelkező, legjelentősebb abroncsgyártók standjait tartalmazta, de számos további, a világ minden tájáról szerencsét próbáló gyártó állított itt ki. Mindkét szinten általános jelenség volt, hogy minél inkább közeledtünk a pavilon végéhez, annál inkább ment át "kínaiba" a felhozatal. Nagyon sok cég állított ki onnan, valamint több közel- és távol keleti országból is, néha a legmeglepőbb termékekkel.

Full-karbon Pagani Huayra jöhet?

A kiállítók természetesen itt sem aprózták el a körítés. Autók terén itt jóval több volt az import (nem amerikai belpiacos) vas, mint a többi pavilonban, azokból is főként a sport- és luxusautók: Ferrari, Lamborghini, McLaren, sőt, Pagani Huayra (!) és társai, melyeken a legtöbb felni azért jól néz ki, ugye. Persze nem volt hiány komoly tuningok gépekből és makulátlan állapotra hozott veterán USA építésekből sem, sőt.

A Hooningan Ford Escortja a SONAX standján

Akárcsak tavaly, a SEMA Show legkisebb, északi csarnoka idén is az autóápolás, műhelytechnika és a szerviz témakörét ölelte fel leginkább, de persze elvétve megtalálhatók voltak tuningcégek és kisebb-nagyobb műhelyek, sőt még autógyártók standjai is ebben a pavilonban.

Slingshot, nem középiskolás fokon.

Ahogyan a déli rész kissé visszás képet mutatott, a North Hall annál izgalmasabb képet mutatott az eddig látottaknál, ez pedig most is főként a felvonultatott géppark tehetett. Dobbantani itt is keményen kell, hogy a potenciális vásárlók figyelme az exponátumokra terelődjön.

Mintha csak a 2000-es évek elejét írn

De nemcsak járművek terén volt felturbózva a dolog, a kiállító cégek körítés terén sem aprózták el a dolgot. Komplett műhelyek épültek fel a standokon, ezerféle munkaeszközzel és kiegészítővel, valamint mindenféle géppel a vízfúrótól a CNC-esztergáig. Ugyanígy hatalmas kínálat volt a különböző festékekből, bevonatokból és segédanyagokból, de volt egy méretben szerényebb, de annál látványosabb autóhifi-elektronikás részleg is.

Ha már japán belpiac

A rengeteg neves háttéripari márka mellett természetesen a legnagyobbak által támogatott celebritások sem hiányozhattak. Az AMTS-en évek óta állandó kiállítóként szereplő SONAX standján például a hazánkban is gyakran vendégeskedő John D'Agostino mellett Ken Block is dedikált, a kiállított demógép is az egyik Hoonigan autó, az Escort MK2 volt.

Egy motor a Tron-ból

Végülis, csak egy Huracán...

Van az a körítés, amivel az alvázneon sem "búcsús"

Újabb Tron-feeling, ezúttal egy Huracánon

Vegas legnagyobb Tesla-kereskedése is kiállított a show-n

Folytatása következik, összes képünk a galériában! A képekért nagy köszönet Lamboboynak ;)