AMTS 2019 - hivatalos aftermovie

Immáron tizennegyedik éve, hogy az autós szezont hazánk legnagyobb autós kiállítása és show-ja, az Automobil és Tuning Show (AMTS) nyitotta meg. A rengeteg program - na és persze a napfényes tavaszi időjárás - rekordszámú látogatót vonzott a Hungexpo területére, ahol több mint 100.000 négyzetméternyi élmény várta az érdeklődőket.

Az idén is 100% autós rendezvényként bemutatkozó benzingőzös hétvége öt pavilont és hatalmas kültéri területet töltött meg múlt, jelen és jövő autócsodáival. A hatalmas évkezdő járműfiesztára több, mint 60.000-en voltak kíváncsiak a nyitva tartás három napja alatt: nem csak a pavilonok, de a kültéri helyszínek is csordultig teltek, mind kiállított autókkal, mind látogatókkal. 

Az AMTS hazai TOP 10 építésének egyik legszebb darabja, a LowFabrik Audi R8

A hatalmas érdeklődés pedig idén sem volt véletlen. A pazar kiállított gépek sokszínű felhozatala mellett, az AMTS évről-évre több élményt kínál látogatóinak, melyek között - korosztálytól függetlenül - a család minden tagja megtalálja a számítását. Több mint 250 önálló kiállító felhozatalában csaknem 2.000 járművet csodálhattak meg a látogatók, egyetlen belépőjegy áráért pedig ezúttal is tizenegy, önmagában is teljes értékű rendezvény volt kint megtekinthető.

A fejlődés nem csak a kiállító cégek és a bemutatott járművek számában, de a terület kialakításában is nyomon követhető volt. Hungexpo minden, kiállításra bevethető csarnoka megtelt, teljesen új, kibővített elrendezést kaptak a drift és az offroad programok, ráadásul vasárnap két új kültéri program is várta a látogatókat. A szokásos tuning összeröffenés mellett, 400+ LE Meeting néven sportautó találkozó, valamint az e-mobi szervezésében Elektromos Autós Találkozóra is sor került.

Magyarországon először volt élőben megtekinthető a Volkswagen koncepcióautója, az ID. Crozz

Hasonlóan az elmúlt évekhez, az új autós tematika ismét önállóan, a "G" pavilonban került megrendezésre, ahol együttesen több mint 25 márka legújabb modelljeiből válogathattak az érdeklődők. Az AMTS-en évek óta megszokott autóimportőrök, márkaképviseletek kiállítása számos érdekességet tartogatott a nagyérdemű számára

A Volkswagen itt mutatta be a közép-európai régióban először az ID. Crozz elektromos tanulmányautót, bemutatkozott testközelből is az Audi e-Tron, melynek villanymotorjai a győri gyárban készülnek. Leleplezték a Michelisz Norbi Hyundai versenyautóját és az Oxxo Racing versenykamionját, valamint itt került sor a Hyundai Tucson N és a Jaguar I-Pace elektromos autójának premierjére is. 

A márkastandok mellett három tematikus zóna is várta az autóvásárlás előtt álló látogatókat. A tavalyihoz képest kibővített területen mutatkozott be a sport- és szabaidőautókat felvonultató SUV és Pickup kiállítás, valamint a Gyári Csúcsragadozók kiállítás, ahol az egyes márkák legdrágább, sport- és luxusmodelljei közül válogathatott a nagyérdemű.

Idén 25 autómárka vonult fel saját importőri standon, vagy a tematikus zónákban az AMTS új autós részlegében

A harmadik új autós tematikus zóna EV-GreenTech néven idén is az e-autózás égisze alatt futott. A "G" pavilonban berendezett, reprezentatív szakkiállításon az elektromos és plug-in hibrid modellek bemutatkozása mellett, az AMTS idegenvezetést nyújtott a környezettudatos autózás világába és egészen az 1800-as évektől, azaz a kezdetektől vezette végig a látogatót az elektromobilitás történetén. A fókuszban azonban nem kifejezetten a technikai részletek álltak, sokkal inkább a szórakozás és az élményeken keresztüli közvetlen megtapasztalás. Ennek érdekében rengeteg elektromobilitáshoz kapcsolódó interaktív programra került sor, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Vadonatúj Porsche 911 a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon

A szalonautók világához (is) szorosan kapcsolódva, az Autós Nagykoalíció a múltat, a jelent és a jövőt mutatta be a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű tematikus kiállításon, amely immár 7. alkalommal kalauzolta végig az érdeklődőket az autóipar évszázados - magyar vonatkozású - történelmén. A szervezet elnöke, Knezsik István által megálmodott, a hazai járműipar minden korszakát és mérföldkövét felidéző tárlat ismét vadonatúj installáción keresztül tette kézzel foghatóvá azokat az innovatív eszközöket és járműveket, melyeket a magyarság adott a világ mobilitásának, már nem csak a földi, de a vízi- és a légiközlekedést is érintve.

AMTS nagyszínpad: a tömeg mindhárom napon hatalmas volt

A kiállítás központi eseménye pénteken, a kora délutáni órákban kezdődött, magát a rendezvényt Palkovics László, Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter nyitotta meg. Ezt követően egy 90 perces élő show-ban álltak a nagyérdemű elé a kiállított járművek tervezői és képviselői. A meghívott feltalálók, mérnökök és formatervezők személyes bizonyságukkal igazolták, hogy a tematikus kiállítás mottója - miszerint ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére - nem csak egy üres frázis.

Az Autós Nagykoalíció még a rendezvény előtt pályázatot hirdetett olyan 12-18 éves diákok számára, akik érdeklődnek az autóipar bármely területe iránt, a számukra biztosított ingyenes belépéssel pedig több mint 600 tanuló nézhette végig az élő show-t, valamint folytathatott kötetlen beszélgetést a magyar járműgyártás legismertebb és legsikeresebb képviselőivel.

Az AMTS amerikai sztárvendége, a legendás autóépítő, John D'Agostino

Felsorolni is nehéz lenne, hogy hazai autós celebritások, versenyzők és médiaszemélyiségek közül hányan tették tiszteletüket odakint, azonban nem csak hazánk, de a nemzetközi autós élet nagyjaival is összefuthattak a látogatók az AMTS-en. A rendezvény amerikai sztárvendége, a nyugati part egyik legnagyobb autóépítője John D'Agostino volt, aki ismét remekül érezte magát Budapesten és a legjobb autóshow-k között említette az AMTS-t. Ígérete szerint jövőre már legalább egy saját építéssel tér vissza Budapestre, ami még soha nem járt Európában.

Mr. D'Agostino idén sem üres kézzel érkezett: egyedi trófeájával, az Award of Excellence kristályserleggel a show egyetlen, számára legkedvesebb építésének tulajdonosát díjazta, mely nagy meglepetésre végre egy magyar autó volt: Deák Tamás, alias Kasmír hosszú évek óta épülő Fiat Mareája számára idén érett be a gyümölcs, mely egyébként a Hifi Station standján foglalt helyet. Nagyobb elismerést aligha kaphat autóépítő idehaza! Gratulálunk!

A nemzetközi szcéna egyik gyöngyszeme, az ETS-győzes Mini Cooper Hot-Rod Olaszországból érkezett hazánkba

Az AMTS magját jelentő Carstyling.hu Tuning Show hihetetlen gépeket látott vendégül szerte Európából, sőt, még a kontinens határain túlról is. Habár már a tavalyi, végtelenül színes nemzetközi felhozatal is sokkal erősebb volt, mint ami valaha megfordult hazánkban a show 2006-os kezdete óta, idén ezt is sikerült felülmúlni. Jól bizonyítja mindezt, hogy a rendezvény mára már nem csak itthon számít az ország legnagyobb tuning showjának, de a nemzetközi szcéna is a szezon egyik kiemelt zarándokhelyeként tartja számon.

A legszebb gyöngyszemeket idén is a németek hozták a helyszínre. Kontinesünk legrangosabb szépségversenye, az European Tuning Showdown, valamint a SONAX showautóinak mezőnye mellett három további germán csapat érkezett a rendezvényre érkezett a rendezvényre. Mellettük összesen 15 ország magánépítői vettek részt az AMTS-en, Bulgáriától egészen Franciaországig.

A SONAX VIP autók egyik legszebb darabja, egy kívül-belül átszabott Hyundai I30

Utóbbiból érkezett a Tuning Show egyik legérdekesebb darabja is, egy teljes elektromos hajtásra átépített Volkswagen Polo, de vendégünk volt Olaszországból a 2017-es ETS győztes, a Mini Cooper Hot-Rod is.

Parádés építéseket hozott a helyszínre szlovákiai partnerünk, az AMTS.sk csapata, de gyönyörű tuning gépekkel érkeztek a lengyel, cseh, osztrák és román klubok is. Az idei legtávolabbi kiállítónk pedig egyenesen Finnországból érkezett.

Sz AKH standján kiállító a neves TOFU Garage négy pazar építéssel érkezett hazánkba

Az autók minőségét pedig jól fémjelzi az Essen Motor Show-ról meghívott vendégbíránk, Sven Shulz véleménye, akik szerint az igazán komoly építések száma ismét látványosan emelkedett már a tavalyi remek felhozatalhoz képest is, főként a hazai szcéna tekintetében!

Látványos standok, installációk és demóautók terén kitettek magukért tuning és hifi kiállító cégeink is, az "A" pavilon idén már vitathatatlanul egy nagy, nemzetközi kiállítás színvonalát hozta. A legkomolyabb standot ezúttal az Abroncs Kereskedőház (AKH) / Gumi.hu hozta a helyszínre. A TOYO Tires támogatásával - melynek abroncsait az idei nyereményautó is kapta - számos pazar, itthon még sohasem látott építés érkezett hazánkba.

A Japán abroncsgyártó kínálatának színe-javát felvonultatta, a 4x4-es gumiktól kezdve a pályaabroncsokig. Ha pedig távol-kelet, akkor nem hiányozhatott a tavaly már bemutatkozó Tofu Garage sem, mely idén négy mestermunkáját is bemutatta a cég standján.

Az AMTS történetének első 9ff Porschéje

Ez pedig még nem minden: egyedi, kifejezetten az rendezvényre készített fényezésben az AMTS történetének első 9ff Porschéjét is a helyszínre hozták, mellette egy 3.0 literes Biturbo Hamann BMW X4-es, valamint egy igazi német nehézbombázó is a stand vendége volt: Ő nem más, mint Angela Kutscher alias Miss GTI és a friss verdája, egy Golf VI R.

De nem ő volt az egyetlen szépségkirálynő a rendezvényen: a Tuning World Bodensee csapatának köszönhetően az idei Miss Tuning, Laura Lee is az AMTS kiemelt vendége volt.

Az egyedi stílusban alkotó FullKontakt Garage Rat 2101-ese a közönség egyik kedvence volt

Hosszasan lehetne még sorolni a úgy a hazai, mint a külföldi partnereket a UNIX - A.Z. Meisterteile kiállítási kamionjától kezdve a nemzetközi színvonalon kiállító LowFabrik, StanceKraft, vagy az L8 Nights csapatán keresztül akár a FullKontakt Garage építéseiig, kiállítóink egytől-egyig a maximumot hozták, nem csak autók, de megjelenés terén is.

Egyedi felniken a Varázsgarázs Mercedes SL-je

Aki kifejezetten az idősebb autókért érkezett, bőséggel talált magának élményanyagot, hiszen immáron hatodik éve, teljesen különálló tematikaként mutatott be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Automobil Show, a MAVAMSZ (Magyar Veteránjárművesek Szövetsége) rendezésében. A több, mint 200 szebbnél-szebb - többségükben muzeális minősítéssel rendelkező - járművet felsorakoztató tárlat idén is az "F" pavilonban került megrendezésre.

A tavalyihoz évhez képest teljesen megújult, színvonalban is hihetetlen gépeket bemutató felhozatal különlegességeinek sorát az idén 100 éves jubileumát ünneplő Citroen, valamint 60. életévébe lépett Mini adta. Mellettük a háború előtti modellekkel kezdődő és a 80-as évek közepén megjelent bálna kupéval záródó nagyszerű Mercedes sort vonultatott fel a Mercedes-Benz Classic Magyarország egyesület, de ismét pazar modellekkel kecsegtetett a "Bella Italia", valamint a veterán versenyautókat felvonultató kiállítás is.

Nosztalgia: pazar Mercedes sor a Classic Automobil Show felhozatalában

Az AMTS keretein belül idén az másodszor megrendezésre kerülő '50 Brothers Hot Rod Show, mely ezúttal a "B" pavilonba költözött, rendkívül igényes - a kiállítás legszebb klubos standjának járó trófeát is elvivő - körítéssel. A Show For Real Cruisers névre hallgató társrendezvény az itthon még kevésbé ismert hot rod és custom autó kultúrát hivatott megismertetni a nagyközönséggel. A kiállításra valódi „krúzerek” hozták el autóikat, szerte Európából: a '50 Brothers olasz testvérklubjának tagjai például majd 800 km-ről érkeztek „lábon” 90 éves coupe-ikkal, roadster-eikkel, rajtuk kívül pedig még osztrák, horvát és magyar építők felismerhetetlenségig átalakított veterán izomautói mutatkoztak be, pin-up lányok, tetoválószalonok és látványos installáció társaságában.

Veterán krúzer a '50 Brothers Hot Rod Show-ján a "B" pavilonban

Az AMTS versenysportos vonalát immáron hetedik éve képviselő Gymkhanát tavaly óta igazi tempós, gumifüstös drift versenyek váltották fel. Az "A" pavilon mellett kialakított, minden eddiginél látványosabb nyomvonalú, a kanyarokban betonfalakkal határolt arénában ezúttal is két izgalmas versenyág mutatkozott be a lóerőkre és adrenalinra éhes közönségnek!

A szombati napon DriftShifters, vasárnap pedig az AMTS történetében először Tsuiso, azaz páros drift verseny keretei között mérhették össze tudásukat hazánk, valamint a környező országok legrátermettebb pilótái. A remek hangulatban zajló, rendkívül látványos programok minden eddiginél népszerűbbek voltak a látogatók körében, a lelátók, valamint a pálya melletti területek mindhárom napon folyamatosan tömve voltak. 

A két drift versenyt, valamint a showműsorokat hihetetlen tömeg kísérte figyelemmel mindhárom napon

A show azonban nem merült ki magában a versenyben: a hétvége alatt összesen három alkalommal,  betanult koreográfia szerint lebonyolított, színes füstös drift bemutatók szakították meg a versenyt a Markom Racing Team prezentálásában, valamint természetesen mindhárom nap nyílt lehetőség drift taxizásra is.

A kültéri programok sorát az AMTS egyik legérdekesebb színfoltját a helyszínre hozó tematikája, a Hungary Off-Road Show folytatta, magyarok által átalakított és épített terepjáró autók széleskörű kiállításával, illetve profi épített pályán történő bemutatásával.

Az AMTS legfiatalabb tematikája, az Off-Road Show idén is tömegeket vonzott

Az „A” pavilon mellett kialakított parkolóban és terepen több, mint 100 terepjáró-különlegességet tekinthettek meg, illetve próbálhattak ki utasként a látogatók, a sziklás terepre szánt gépeken át a legextrémebb, rendszám nélküli összeépített versenyvasakig. Újdonság volt az Euro 4x4 Truck Trial nehézgépek megjelenése, ez a kategória most először mutatkozott be az AMTS-en. A nagy érdeklődésre való tekintettel megjelent az igazi keleti és a Balkán blokk is: nem hiányozhatnak többek között a Niva és UAZ, valamint számos ismert keleti csoda brutálisan átalakított példányai sem. A hazai Triál versenysorozat szervezői színvonalas akadálypályával készültek mind a három napra, sőt, a show-k keretei között nemzetközi megmérettetésen kimagasló eredményeket felmutató, bajnok járművek is akcióba léptek.

A programok színterét egy, a tavalyinál jóval nagyobb kiterjedésű demó offroad-pálya jelentette, amelyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögtek az ország minden tájáról érkezett terepjárművek. Mindemellett, a hétvége során nyolc alkalommal került sor az AMTS off-road show-ra, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek bemutatóztak, egy látványos triál pályán.

A Miss AMTS idei királynője, Tímár Zsuzsanna két udvarhölgye társaságában

Az AMTS évek óta a legnépesebb hoszteszgárdával dolgozik hazai autós rendezvények terén, a habot a tortán azonban idén is a Miss AMTS szépségverseny jelentette. A verseny tíz döntős hölgye napi három alkalommal mutatkozott be a rendezvény Nagyszínpadán, a MissQ értékes díjai mellett azonban a nemzetközi döntőbe jutás volt a cél, melyre a Tuning World Bodensee keretei között kerül majd sor. Idei királynőnk Tímár Zsuzsanna lett, aki  május elején velünk utazik majd Friedrichshafenbe, ahol a Miss Tuning döntőseivel mérheti össze a bájait. Az AMTS királynőjének és két udvarhölgyének személyesen a tavalyi Miss AMTS, Koncz Patrícia adta át a díjakat, aki szintén a rendezvény kiemelt vendége volt.

A Carstyling Dolls idén is látványos showműsorokkal készült az eseményre

A Nagyszínpad, a Drift Aréna és az Off-Road zóna mellett, számos helyszínen gyakorlatilag folyamatos programok várták a látogatókat egész hétvégén, a rendezvényen lehetetlen volt akár egy percre is unatkozni. Az "A" pavilonban a SONAX medencéje, a Hififutár, a SQUAD és még számos kiállító standja kelt rendszeresen életre, a "G" pavilonban pedig számos sajtótájékoztatóra, valamint előadásra került sor. Az autóhifiseket a "B" pavilon mellett lebonyolított Patricar Hangnyomás Bajnokság várta szombaton, a két hétvégi napon pedig a kültér is megtelt tuning autókkal, a Carstyling.hu évkezdő találkozójának keretei között. 

A legnagyobb autóhifis standot ismét a Hififutár hozta az AMTS-re

Az AMTS kiemelten gondolt a legkisebb látogatóira is. Ismét rengeteg gyermekprogram nem várta a családdal érkezőket, a számos játék többségével pedig a szórakozás mellett még tanulhattak is a kicsik. Az interaktív programok főtámogatója idén is a Generali, valamint a Közlekedik a Család, továbbá az ORFK-OBB volt: több száz négyzetméteres élményparkot raktak össze a gyermekeknek, ahol játszva ismerkedhetnek meg a KRESZ, valamint a biztonságos közlekedés szabályaival. 

A Miss AMTS döntősei

Nem utolsósorban pedig, az elmúlt öt évhez hasonlóan idén újra egy autó - ezúttal egy Ford Mustang Coupé - volt a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, melyet idén már a rendezvény előtt, a WestEnd City Centerben építettünk át néhány nap leforgása alatt, mindenki szeme láttára. Az apropó azonban nem csak a nyereményjáték volt: az autó - szokás szerint - 100%-ig hivatalos, forgalmi engedélybe bejegyezhető módosításokat kapott, egyfajta iránymutatásként a biztonságos és legális tuning témaköre felé.

A játékban bárki részt vehetett, aki teljes árú felnőtt belépőjegyet, vagy családi jegyet vásárolt az AMTS-re, a sorsolásra pedig a show harmadik napjának délutánján került sor, a Carstyling.hu Nagyszínpadon. 

A sorsolás pillanata

A sorsolást rengetegen kísérték figyelemmel a helyszínen. A nyertes szelvényt közjegyző jelenlétében, az idei Miss AMTS friss nyertese, Tímár Zsuzsanna húzta ki a dobozból, a szerencse pedig idén is egy úrnak, Szabó Lászlónak kedvezett!

Az AMTS fődíjának idei nyertese, Szabó László (jobbról)

Hosszasan sorolhatnánk még, mennyi érdekesség és különleges látnivaló várta a látogatókat az idei szezonnyitó autós hétvégén a Hungexpón, erről már bőségesen találni anyagot a rendezvényre regisztrált több, mint 250 hazai és külföldi médiumnak köszönhetően. A show jövőre is megrendezésre kerül, aki pedig azt gondolná, hogy az itt látottakat nincs már hová fokozni, az jobb, ha időben felkészül :)

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, partnerünknek és kiállítónknak, akik segítsége és színvonalas felhozatala nélkül ez a show nem jöhetett volna létre. Találkozunk jövőre, a jubileumi 15. Automobil és Tuning Show-n, a dátumot pedig érdemes már most bevésni: 2020. március 20-22., Hungexpo, AMTS!

Fotók: Tamaskovics Zoltán és Szabó Gábor - további galériák hamarosan!