Drift paradicsom, drift kánaán… azaz Trackwood. Méltó jelzői ennek a fantasztikus versenynek ezek. Idén az egyik rajongó újat adott: Füstwood. Találó, hiszen a több száz vagy akár ezer lóerő feletti versenyautók gumijai egész hétvégén ontották a füstöt, hogy egyedi ecsetként burkolják fehérbe a rabócsiring fekete aszfaltját.

Carstyling színekben egy jó évtizede, a 2007-es King of Europe döntőn voltunk utoljára Máriapócson (érdemes megnézni az akkori galériánkat), amit sok versenyző a legjobb hazai drift pálya hazájának tart. Beszámolókból természetesen már sokszor hallottunk róla, mennyire komoly versenyek folynak azóta is arrafelé, de ennyi idő után, így élőben átélve gyakorlatilag döbbenetes volt a különbség. Az ország keleti csücskében található komplexum rengeteget fejlődött az évek során: a láthatóan komolyabb infrastruktúra mellett, a driftnek otthont adó ívek mellé többek között egy vezetéstechnikai tanpálya is épült.

A hatalmas területet szépen megtöltő Trackwood nevéhez híven fesztiválhangulatban fogadott minket szombat reggel. A kialakított kemping-részben felállított rengeteg sátor és lakókocsi láttán egy kicsit Sziget-feeling kapott el minket, a depó-részben pihenő autók pedig döbbenetes mennyiségben várták az aznapi bevetést.

Mindez nem csoda, hiszen hihetetlen sok nevezés érkezett a versenyre. Bár a hírhedt máriapócsi fal ismét idejekorán megtizedelte picit a mezőnyt, így is 32 PRO, 28 PRO2 és 6 Street pilóta állt rajthoz, hogy megszerezzék a legjobbnak járó serleget.

A durva pedig az, hogy mind versenyzőkből, mind látogatókból - akik szintén rekordszámban jelentek meg a rendezvényen - lehetett volna még több is, a külföldiek beutazási nehézségei miatt azonban sokan távol kényszerültek maradni az idei felvonástól. A drift-aréna körül azonban így is, egy gombostűt sem lehetett leejteni, pláne a lámpafénynél zajló profi döntők alatt. A hangulat a pálya körül pedig egyszerűen leírhatatlan: nincs az az autós sportesemény, ami ezt jelenleg überelné.

A Street mezőny versenye szombat reggel zajlott, a pilótáknak a régi nyomvonalon kellett a tökéletes íven teljesíteniük a pályát. A Trackwood street versenyén a dobogó így alakult:

  1. Sipos Tamás
  2. Hrabovszki Mihály
  3. Vaczula Péter
     

A Pro2 kategória pilótái is a régi nyomvonalon mentek, de ők már természetesen tsuiso csatákat vívtak. Hiába tűnik lassúnak a középső szakasz, kegyetlenül nehéz lefűzni, hiszen egy gyors megindítást követően kell annyira meglassulni, hogy nem csak lefűzhető, hanem lekövethető is legyen a másik versenyző és szoros maradjon a tsuiso. A hétvégén ők teljesítettek a legjobban:

  1. Filip David
  2. Peter Kapajcik
  3. Bognár Barnabás
     

A hétvége csúcspontja, a PRO pilóták versenye mindenki nagy örömére már éjszaka, lámpafény mellett zajlott. A sötét éj még több izgalmat és fűszert ad ennek az amúgy is nagyon kemény csata-sorozatnak. A pilóták sokszor csak a megérzéseikre hagyatkozhatnak, a másik versenyzőben bízhatnak, hiszen semmit sem látnak a másik autó füstjétől.

Nemzetközi szintű csatákat láttunk, vérprofi pilótákkal. A magyar versenyzők zöme olyan színvonalat képvisel, amire méltán büszkék lehetünk. Most hétvégén a Trackwood dobogójára ezek a Pro pilóták állhattak fel:

  1. Piskolty Kevin
  2. Laczkó Ákos
  3. Bauer Bence
     

Kevin így mesélt érzéseiről a versenyt követően: „Hihetetlen érzés volt számomra az, hogy Magyarország legszínvonalasabb versenyén én állhattam a dobogó legfelső fokára! A nap elején csak azon gondolkodtam, hogyan kellene bejutni a TOP24-be, mert a pálya nagyon nehéz volt és a mezőny sem volt gyenge! Végül bekvaliztam a 3. helyre... Itt kicsit nyugodtabb voltam, mert a kvalifikáció második körére már összeállt fejben a pálya! Nagy kő esett le a szívemről, mikor megnyertem az első csatámat! A döntőben Laczkó Ákossal kaptunk egy újrahívást és a második csatánk alapján tudtak végül dönteni a bírók! Ákosnak ez úton is szeretnék gratulálni, mert ez volt a második PRO versenye és olyanokat ment az egész hétvége alatt, mintha ezer éve a profi kategóriában versenyezne!”

Nemcsak a pilóták, hanem a nézők is önfeledt bulizással tudták kiengedni a maradék feszültséget, mely a verseny után várt rájuk. A pálya mellett felállított színpaodon, az eredményhirdetést követően DJ Darrell Storry, DJ Liufo és DJ Adam Ajkay szolgáltatta a jobbnál-jobb zenéket, a felejthetetlen élményről pedig rúdtáncosok és tűzzsonglőrök gondoskodtak. A Speed and Sound névre hallgató mutatvány pedig még erősebben kapcsolódik majd a rendezvényhez a jövőben, hiszen 2021-ben már több színpad és DJ várja majd a nagyérdeműt, egy igazi, nagyszabású autós és zenei fesztivál keretei között.

A szervezők természetesen egy pillanatra sem pihennek, hiszen az idei versenyek mellett már lehet is szervezni a jövő évi, 10. Trackwoodot. A munka sohasem áll meg, a drift örök…

További részletek a galériában, a képekért pedig hatalmas köszönet ToomyPhoto-nak!