Sok évvel ezelőtt egy Belga autós rendezvényt látogatva (Risenation – Castle Edition, Enghien, Belgium 2017) azon gondolkodtam, hogy történelmi helyszínek, várak, erődök, kastélyok nálunk is vannak szép számban, akkor miért nincs (még) ilyen rendezvényünk? Később már az foglalkoztatott, hogyan és milyen formátumban lehetne.

Az ötlet éveken át „a polcon porosodott”, mígnem egy szervezőtársam elárulta, hogy kis falujában bizony van egy kis kastély és a tulajdonost érdekli is az ötletünk. Napokon belül megegyeztünk és 2019 októberében meg is tartottuk a Cars in The Castle névre keresztelt sorozatunk első epizódját a Fričovce-i (magyarul: Frics) kastélyban.

A kastélypark nem túl nagy, az udvarra 50-60 autó fér el kultúráltan. Ami viszont különleges a helyszínben, az a fő út ami a kastélyudvar előtt fekszik. Gyakran járnak erre hétvégi motorosok és autósok. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen színes autókavalkád nem kerüli el az arra csapató pilóták figyelmét.

Az autós repertoár nyitott – tuning, veterán, exkluzív vagy bármilyen értelemben különleges autó jöhet. Ezért egy igazán sokszínű kiállítás és csapat jön össze a helyszínen minden alkalommal.

Idén július 4-én, vasárnap került megrendezésre a sorozat harmadik epizódja az említett helyszínen. Több mint 50 regisztrált járművel a Frics-i kastélyudvarban, jó néhány váratlan, de annál érdekesebb autóval és több száz látogatóval. Ezzel a kiállítással indítottuk az idei szezont, amit mindenki nagyon várt már, gondolom ezért volt több olyan autós is, aki Nyugat-Szlovákiáról gurult egészen keletre.

Modern vagy klasszikus autós és tuning trendeket ilyen helyszíneken bemutatni különleges lehetőség. Autórajongók számára a helyszín rendkívüli, a történelmi helyszínek pedig egy rendhagyó programmal csalogathatják a látogatóikat. Az eredmény egy hangulatos és vizuálisan nem mindennapi rendezvény.
A recept adott, mi tovább fogjuk fejleszteni a Cars in The Castle rendezvény sorozat koncepcióját és a jövőben szívesen fogadnánk Magyar autósokat és járgányaikat is egy érdekes helyszínen.

Sorozatunk következő epizódja a Vöröskői vár udvarában kerül megrendezésre, augusztus 1-én, vasárnap.
Galériánkban egy fiatal fotós képeit találjátok: Jozef Jochman (Instagramja: jochydesign)