Ahogyan minden évben, november első hete idén is az átépített járművek piros betűs ünnepe Amerikában. Las Vegasban ekkor nyitja meg kapuit a világ legnagyobb tuning kiállítása, a SEMA Show, mely hónapokra elegendő nyálcsorgatnivalóval látja el a téma szerelmeseit - köztük természetesen bennünket is!

A világ legnagyobb háttéripari kiállításaként ismert rendezvény évek óta kötelező program számunkra - idén is az LENNE, ha a covid miatti kiutazási szabályok nem tettek volna keresztbe szinte mindenkinek, aki Európából szeretett volna kilátogatni a vásárra. Szerencsére azonban kint élő kollégánk, Lamboboy kis túlzással odaköltözik a show-ra ezen a héten, így első kézből olvashattok exkluzív anyagokat a 2021-es felvonásról.

A SEMA, itthoni idő szerint november 1-én kedden, 4-kor nyitja majd meg kapuit a nagyközönség előtt, az előkészületek azonban szokás szerint már napokkal a parádé előtt megkezdődnek. A Las Vegas Convention Center külterén számos szép építést meg lehet lesni már ez idő alatt is, a pavilonokba pedig max sunyiban lehet beosonni, néhány kép erejéig ;)

Ami biztos, hogy az idei show sok szempontból totálisan más, mint amit eddig megszokhattunk a Las Vegas Convention Center falai között. Előzetesként addig is íme cirka 400 db kémfotó a bepakolásról, a galériát pedig - amiért nem tudunk elég hálásnak lenni amerikai szerkesztőnknek, barátunknak, Lamboboy-nak - folyamatosan frissítjük!