Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A német Abt Sportsline mindig valami különlegessel és általában bivalyerőssel lepi meg a nagyközönséget. Az Audi A4 Avantra kifejlesztett koncepció esetében erre rátettek még egy lapáttal, az eredmény pedig egy 480 lovas szörnyeteg, amelyet AS4-R V6 BiTurbonak hívnak.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A gép kifejlesztésénél a cég mérnökei legfőképpen a versenysportban használatos technológiákra támaszkodtak. Olyan motort építettek, amely bármelyik versenyautóban is megállná a helyét, így nem csoda, hogy az “R” rövidítés itt a Racing kifejezésre utal. Az új fejlesztésű, optimalizált V6-os Biturbo motor akár 480 lovas teljesítményre is képes. A kiemelkedő izomerő 565 Nm nyomatékkal párosul, a 100 km/h-s sebesség eléréséhez pedig mindössze 4.6 másodpercre van szükség. A végsebesség elegánsan 300 km/h-ban áll meg, persze csak az elektronika tiltása miatt, a csomag részeként pedig egy sport hátsó dob is rendelkezésünkre áll.

Az AS4-R erejét az Audi quattro rendszere továbbítja az útra. A megnövekedett teljesítményhez természetesen a futómű terén is szükség volt némi változtatásra. Az Abt egy állítható magasságú és keménységű szettet fejlesztett ki a típusra, mely így tökéletesen megfelel az AS4-es igényeinek. A felfüggesztést stabilizátorok teszik még biztonságosabbá, kanyarokban minimálisra csökkentve a kaszni oldalirányú billegését.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az AS4-R külső megjelenése is jól harmonizál erejével. Az első és hátsó spoilerek a megfelelő leszorítóerőért felelősek, az oldalsó szoknyák pedig sokkal szélesebbnek és veszélyesebbnek tüntetik fel a nem mindennapi fenevadat. A 70 mm átmérőjű kipufogóvégeket kiválóan integrálták az újonnan kialakított hátsó toldatba, ami tökéletesen megfelel a koncepció fő elvének: minden alkatrész teljes harmóniában áll az összes többivel.

A fenti szempontot a felni/gumi kombinációra is gondosan alkalmazták. A 8.5x19 inches könnyűfém tárcsákat 235/35-ös Dunlop abroncsok borítják, így a gép ereje a lehető legoptimálisabban kerül továbbításra az aszfaltra. Az AS4-R hihetetlen erejét elől 365 mm, hátul pedig 300 mm átmérőjű féktárcsák tartják kordában.

Az AS4-R utastere is a sportos stílust közvetíti, alumínium pedálokkal, küszöbbel, alumínium sebváltógomb, valamint Abt logók hada igyekszik elhitetni velünk, hogy egy versenyautóban ülünk.

Az új Abt AS4-R az AS4 család legütősebb tagja, és vélhetőleg egy új standard is az utcai versenyautók megvalósítására.