Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Május 12-én, szombaton került sor a második, Carstyling.hu támogatását élvező autós találkozóra, Zánkán, a volt úttörőtábor területén. A meghirdetett tuning találkozó és a számos szép autó mellett számunkra más miatt is különlegességet jelentett ez az alkalom: itt került sor a Carstyling.Humma Racing versenysorozat első hivatalos fordulójára.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Amit rögtön le kell szögeznünk, az időjárás sajnos nem igazán kedvezett a rendezvénynek. A délelőtti órákban – Meteorológus Mihályt idézve – ezen a területen kérem, betonoztak. A szakadó, majd csak szemerkélő eső délre hagyott alább, ezt borongós idő követte, majd a pulóveres hideg időt szinte átmenet nélkül brutális napsütés váltotta fel. Mindezen viszontagságok ellenére igen szép számmal gyűltek össze az autók a Balatonpart melletti zöld fövenyen, mely igazán hangulatos terepet biztosított a tuningolt vasaknak.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Több száz autó jelent meg a helyszínen, köztük igen szép, számunkra is újdonságot jelentő gyöngyszemekkel. Talán a Wörthersee túra közelségéből fakadóan, a Volkswagen és Audi márkák gyönyörű példányait láthattuk kiállítva, egy utolsó mustra erejéig a nagy találkozó előtt. Két autót emelnénk ki közülük: az egyik egy Golf IV-es fronttal épített, letisztított Skoda Felicia Pickup, mely bizony sokaknak okozott fejtörést, mire csak a márkát sikerült azonosítani. A másik kedvencünk az Elite VW Club Volkswagenei közül került ki, egy air-ride-al szerelt, Porsche felniken gördülő Bogár személyében. A metálbarna gyönyörűség mellett még több, igen komoly fauvé volt kint megtekinthető.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Számos régi ismerőssel is találkozhattunk, köztük a tavalyi sorozat két legszebb autójával, Hans Golfjával, valamint a Pózna-Passattal, Szilvi Calibrájával, Kere Bolfjával… és még hosszasan sorolhatnánk. A Bodensee-team majdnem összes autója megjelent, és persze még számos ismerős, valamint sok általunk még nem látott új jelentkező, az ország minden pontjáról. Tuning cégekben sem volt hiány, a felhozatalt elsősorban a Top Tuning magazin partnerei alkották.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Amiben hiányt szenvedtünk, az a viszonylag kevés programban keresendő, valamint az étkezés megoldásában, ami számunkra érthetetlen volt. A több mint ezer éhes ember igényeit kielégítendő, egyetlen szerencsétlen amerikai hot dogos büfé, és egy kürtőskalácsos állt rendelkezésre, ami nem igazán volt elégségesnek nevezhető. Erre talán nem árt majd jobban odafigyelni a jövőben. Kicsit talán a kommunikáció is lehetett volna jobban megoldott, mit merre és hol talál az emberfia – például kíváncsi lettem volna a hengerfej hajításra, de a bemondás után hiába keresgéltem a „homokos placcot”. A speakert ellenben sikeresen megtaláltam... na, de mindez a fáradtságunkkal is magyarázható, Zánka bizony iszonyat messze van, és reggel 8-kor már lent voltunk.. mindezektől eltekintve viszont egy kellemes nap volt ez a szombati, nagyon szép környezetben, autókkal és feelinggel.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Mint ismeretes, a Pioneer és a Humma csapatával karöltve, idén a nemzetközi Emma Racing szabályrendszere szerint veszünk részt a verseny tuning részének elbírálásában. A hazánkban Carstyling.Humma Racing néven futó sorozat három fő összetevőből áll össze: ezek a Tuning, a Hangminőség és a Hangnyomás kategóriák, melyekhez még a szlalom verseny szokott csatlakozni ahol a tulajdonos vezetéstechnikai tudását is osztályozzák – ez ezen a fordulón kimaradt. Mindegyik kategóriával jelentős pontszámot lehet összegyűjteni, a nemzetközileg megalkotott szabályrendszer pedig sok helyen köti a bírák kezét, de van ahol viszont teret enged nekik: a lényeg viszont – amit sokan félre is értenek -, hogy maga a verseny se nem kifejezetten Show and Shine, és ugyanúgy nem is hangnyomás vagy hangminőség verseny, hanem ezen három (plusz a szlalom) összetevőből álló versenyág, melyek közül mindegyik egyaránt fontos.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az viszont tény, hogy tanultunk a hétvégi fordulókból is, és arra a döntésre jutottunk, hogy maga tuning és a styling hangsúlyozása érdekében a következő fordulókon több különdíjat is ki fogunk osztani a versenyzők között a tuning-szépség nézőpontja szerint. A két kategóriában (Decent és Show) kiosztott 3+3 kupa, valamint az 1+1 különdíj igen kevésnek bizonyult, és első tapasztalatból, a HIFI talán egy kicsit túl nagy hangsúlyt kap ezen a versenyen, amit ezáltal talán kompenzálni tudunk. Mindazonáltal, szívesen fogadjuk mindenki meglátását a sorozattal kapcsolatban, ahogy minden más, ez is évről-évre tovább fejlődik és változik a résztvevő országok tapasztalatai alapján.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A Zánkai fordulón összesen 15 nevezőnk volt, amit kicsit keveselltünk Sajnos a rendezvény legszebb autói közül többen vagy nem neveztek, vagy nem tudták, hol kell nevezni, vagy már a nevezés lezárását követően érkeztek. Az eredmények végül a következőképpen alakultak:

DECENT Kategória

 

Autótípus Név Tuning Hangzás SPL Össz.:
Renault-Megane II. Balogh Attila 41 19 70 130
Acura RSX Csengery Gyula 38 8 66 112
Watburg 13 Ódor László 25 0 81 106
Seat-altea 2.0 Markovics Balázs 7 8 73 88
Fiat-punto Demeter Roland 14 10 64 88
Ford mondeo Szijártó Jenő 16 13 46 75
3180 BMW Váradi Gábor 30 10 0 40
Opel-manta Ungi Csaba 31 4 0 35
Suzuki swift 1.3 ddis Kovács Balázs 14 10 0 24



SHOW Kategória

Autótípus Név Tuning Hangzás SPL Össz.:
Ford Focus Scheller Zoltán 64 27 57 148
Opel-calibra Koltai István 33 34 77 144
VW Passat Ferenczi Gábor 61 9 73 143
Honda cr-v Nokta Balázs 66 7 61 134
Opel calibra Török Szilvia 54 9 58 121
Toyota yaris ts Hosszú Gergely 59 17 0 76


A pontokat természetesen mindenki viszi tovább, a pontverseny aktuális állását pedig folyamatosan tudjátok követni a versenynek fenntartott oldalon is!