Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Szeptember 29-én, az Écs melletti Rába Ringen került sor az idei utolsó előtti Dragracing szervezésű gyorsulási versenyre. A családias hangulatú rendezvényen hazánk legerősebb autói közül több képviseltette magát, már csak pontot érő helyezések végett is.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az időjárás ideális volt a megmérettetésre: a napos, de ugyanakkor kellemesen hűvös időben ismét remek eredmények születtek. A szokásos menetrend szerint, délután 1-ig leginkább a motorosoké volt a főszerep, akik egy órával később már a megnyert kupákkal a hátizsákjukban gurulhattak haza. Ezután egészen a 18:00-ig a négykerekűek időmérői következtek, mely során bárki próbára tehette autója és saját maga tudását a 402 méteres versenytávon.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A legalább három futamot teljesített versenyzők időeredményei alapján kerültek ki a kategóriák legjobbjai, akik a döntők során küzdöttek meg az első három helyezettnek járó trófeákért. Annak ellenére, hogy a döntősök közül elég sokan elszállingóztak a verseny végére, számos izgalmas csatának lehettünk szemtanúi - és persze sok BYE futamnak is. A helyezések végül a következőképpen alakultak:

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az A1 kategóriában a már jól ismert "Street Szamár" Samara mellett kizárólag Honda Civicekkel találkozhattunk a döntőben, a kakukktojás a harmadik helyet szerezte meg. Az első helyre egy közepes 13-as időket teljesítő öreg Civic futott be, Csonka András vezényletében, míg a második helyet Zlaratics Botond kék VTI-je vitte, a döntőben 14.47-es idővel. A kategória egyik ismert autója, a Szilvi5-féle üvegszálas Skoda sajnos az első futama során megadta magát, így a döntőkön már nem tudott résztvenni.
Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az A2 kategória papírforma szerint Voegelsinger Sanyié, és a brutális Civicé lett. Sanyi a döntőben 11.5-öt futott, ezzel magabiztosan verve a második helyre befutó turbós Corsát. A harmadik helyezést egy 1.9-es motorral szerelt szlovák Peugeot 205 vitte.
Az A3 kategória első helyét Cziráki Károly M5 motoros E30-asa tudhatta be magának, aki a döntőben futott 12.35-ös idejével majd egy másodpercet vert ellenfele, a turbós Fiesta legjobb idejére. A harmadik helyre a Ponyiczky-féle E30-as futott be, aki egyébként pont a győztes BMW-től kapott ki (nettó idő szerint) 1 tizeddel az elődöntök során.
Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az A4 kategória döntőjében most is kivétel nélkül Audik versenyeztek, a verseny pedig igen kiélezett volt: az első helyre a Gyurák-féle Quattro futott be 12.15-ös idővel. Ő ejtette ki a szintén igencsak esélyes Nánássy Pétert, aki a középdöntőben egy nagyon bealudt rajt során vérzett el ellene (a nettó ideje egyébként 11.9 volt), így Audi 90 Quattrojával csak a harmadik helyezést zsebelhette be. A dobogó második fokára egy zöld Coupé tulajdonosa állhatott, aki 12.23-at autózott Gyurák ellen.
Az A5 kategóriát A Főszervező Úr, alias Kohári Zoltán nyerte Brabus Mercijével, a döntőben a Boldizsár-S6-ost verve. A legjobb négy között itt egy gyönyörűen megépített, de motorilag még félkész 1979-es Chevy Pickup valamint egy E500-as AMG Mercedes szerepelt.
A "füstös" Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A6 kategóriában Mauchner Attila brutális 1-es Golfja toronymagasan verte a mezőnyt. A döntőben 11.986-os (!!!) idővel alázta meg a második helyre befutó Ventót (14.2), a harmadik és a negyedik helyet pedig a versenyekről már jól ismert két fekete Leon vitte.
Az A7 kategória gyakorlatilag két szöcskéből állt, melyek közül a Tatra motoros "űrjármű" bizonyult jobbnak, mely a döntőben 13.84-es idővel tett túl a BMW motoros ketrecen.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A Dragracing versenyek szezonzáró fordulójára október 13-án, a Kiskunlacházi reptéren kerül sor, vélhetőleg még izgalmasabb és kiélezettebb futamokkal, és természetesen a már megszokott jó hangulatban. További infók hamarosan oldalunkon!

Megjegyzés: a 3. helyezetteknél esetlegesen előfordulhatnak elírások, amint kint lesznek a hivatalos eredmények a Dragracing.hu-n, orvosolva lesznek. Addig is, ha ilyet észleltek írjátok meg légyszíves hozzászólásként. Köszi! (A szerk.)