Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Órákon belül véget ér az idei Luxusautó Show, mely - a Budapesti Autószalon elmaradtával - ez évben is teljesítette a meghirdetett szlogent: Magyarország legnagyobb és leglátványosabb autókiállításának lehetett szemtanúja mindenki, aki a hat nap alatt kilátogatott a rendezvényre.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A rendezvény a Hungexpo A és D jelű pavilonjait töltötte meg járművekkel, míg a nagyobbik csarnok elsősorban sport- luxus- és szalonautóknak adott helyet, kisebbik társa túlnyomórészt a háttériparnak és a tuningnak lett szentelve. A kiállítást magát azonban már nem lehet "csak" autókra szűkíteni, hiszen mellettük teret kapott a mindennapi luxus is: a négykerekűek társaságában motorok minden mennyiségben, ékszerek, festmények, jacuzzik és a fényűzés számos kelléke került bemutatásra. Mindemellett pedig a "hétköznapi luxus" jegyében több autószalon kínálatát is megtekinthettük, a Mercedestől a Peugeotig.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A show legnagyobb durranását jelentő csodákat bambulva viszont az ember tekintete szinte már el-el siklott a rengeteg kiállított Lamborghini, vagy Hummer mellett - pedig tegyük hozzá, itthon Gallardót vagy Murcielagot sem lát túl gyakran az ember. A shown mindez a szívárvány minden színében, kabrióban vagy keménytetősen megtalálható volt, bár egyik legnagyobb kedvencemet, Murcielago Roadstert sajnos senki nem hozott a kiállításra. Ha már az LSD ajtók ihletét adó sportkocsiknál tartunk, az "A" rögtön egy neves márkabeli tuning cég, a BF Performance standjával indult, mely ugyan szerény installációval, de kőkemény autócsodákkal vonzza a szemeket: két finomhangolt Bentley Continental mellett három átépített Lamborghini foglalt helyet, melyek már optikailag is félelmeteset mutattak. Sajnos az ablakokba biggyesztett A4-es lapok, melyek elméletileg az autók adatait hivatottak tartalmazni, a kordonon kívülről gyakorlatilag olvashatatlanok voltak, de a cég weboldalát elnézve a cég optikai tuninggal foglalkozik, így a lényegről nem maradtunk le...

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Legnagyobb sajnálatomra viszont több, hasonlóan szerény stand-megoldást is találtam, így a szomszédos Gumpertnél is ugyanezt: a 650 lóerős gyönyörű Apollót, vagy a félmillió euro értékű Leblanc versenyautót a földre helyezett ütött kopott szerelvény-elemek választják el a külvilágtól - nem fér a fejembe, hogy ilyen autóknak hogy nem lehet annyi tiszteletet adni, hogy a lehető legigényesebben tálalják őket a közönségnek...

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Szerencsére a legtöbben azért installációk terén is kitettek magukért, a szupersportkocsik látványa pedig mindenért kárpótolt. Említhetnénk csak a Ferrari standján parkoló, az Enzo alapjaira épült versenyautót, az FXX-et, melyet egyébként csak a VIP napon tekinthetett meg a nagyérdemű - az autó aznap este már távozott is, mert vevőre talált. De ugyanígy hosszú perceket töltöttem a Konigsegg CCX előtt, vagy a csúcskategóriás autók tuningjával foglalkozó Mansory standjánál, ahol egy átépített Bentley, valamint egy felgyúrt Aston Martin Vanquish és egy DB9-es foglalt helyet. Persze a két márkának szemközt is volt különálló standja, ezek az autók mondanom sem kell, gyárilag is több, mint gyönyörűek. Természetesen jelen volt a Pagani is, az új Zonda R projectet pedig nem más, mint Horacio Pagani úr mutatta be a nagyérdeműnek a VIP napon. A standon egyébként két Zonda F foglalt helyet. A Spyker standján az igazán exkluzív D12 Peking-to-Paris fedőnevű terepjárót, valamint az extravagáns C8 Double 12S-t tekinthettük meg - de persze ne feledkezzünk meg a Rolls Royce-ról, valamint a Maseratiról sem, és még hosszasan sorolhatnánk a résztevevőket.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Külön említést érdemel viszont a világhírű német autótuner, a Hamann Motorsport Hungary standja: a cég világújdonságait Frankfurt után először a magyar showra hozta el, melyekről hamarosan bővebben is olvashattok oldalunkon egy exkluzív galéria mellékleteként. Az öt BMW mellett egy átépített Gallardo, valamint egy igazi különlegesség, az exkluzív matt fekete matricával ellátott Black Miracle került kiállításra, melynek alapját a Ferrari F430-asa képezi.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Napjaink luxusát a régmúlt is kísérte: számos, gyönyörűen felújított old timert is megtalálhattunk a rendezvény területén, melyek közül kedvencünk az ELVIS 1 rendszámú Stutz Blackhawk volt. A Pontiac Grand Prix alapokon nyugvó, a világon összesen 10 példányban létező, 74-es évjáratú álomautókat egytől egyig kézzel szerelték össze, felszereltségük pedig egy mai autót is kenterbe ver: 431 lóerő, szervókormány, elektromos ablakok és ülések, légkondi... mindez több, mint 30 évvel ezelőtt! Az első Blackhawk tulajdonosa egyébként maga Elvis Presley volt, így az autó rövid időn belül státusszimbólummá nőtte ki magát.

Az "A" csarnok különlegességeit (a luxus motorcsónakokon kívül) két nagyméretű jármű is gazdagította: az egyik a Limo King új szerzeménye, a vadiúj, 24 személyes Hummer limuzin, a másik pedig egy igen különös jármű, a LEHEL kamionja volt.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A "D" pavilon legnagyobb standját a Hifi Station, valamint az általa képviselt cégek és márkák közös építménye alkotta. A gigantikus, és igazán igényes installáció alatt ismét igazi kuriózumokat találhattunk: a már jól ismert demóautók mellett a Blaupunkt Astráját, valamint a Volkswagen Bogár alapjára épült Clarion Hot Rodot hozták el a kiállításra. A pavilon hangulatát egyébként egész nap a standon dübörgő zene határozta meg - ezen a felvonultatott "fegyverarzenált" tekintve talán nem is kell túlságosan meglepődni. Chris Reából azért egy kicsit már sok volt a végére... :)

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Szintén ebben a pavilonban volt megtalálható a Viasat3, valamint az East Block standja, több autókereskedés és tuning cég építményével egyetemben. Kedvencem természetesen az In Car és Home Entertainment termékekkel foglalkozó Streamaudio standja volt, ahol a masszázsfotelektől kezdve az autóhifiig, valamint az idei Emma-győztes Scheller Zoli autójáig minden megtalálható volt, amitől az ember jól érezhette magát. Sőt, lehetett X-boxozni is.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Végezetül és természetesen nem utolsósorban pedig ebben a pavilonban állt a mi standunk is, melyen a Carstyling.hu-t, az általunk forgalmazott márkákat, valamint temészetesen a jövő évi Szezonnyitó Tuning Shownkat promóztuk, mely - ha valaki még nem tudná - 2008-ban ugyanezen a szent helyen, a Hungexpo területén kerül megrendezésre, március 22-23-án. Kiállítóként - néhány kisebb-nagyobb részlettől eltekintve - tetszett számunkra a kiállítás, színvonalban és látogatókban azt hozta, amit vártuk, a kiállítóknak hála pedig igazán remek hangulatban, jó évzárásként telt el ez a 6 nap.

Kiváncsian várjuk jövőre még hová lehet mindezt fokozni.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A lényeg pedig a végére maradt: a kiállításon igencsak gazdag felhozatal volt megtekinthető a rendkívül csinos hostess-lányokból is, így a rengeteg gyönyörű autó és persze a lányok láttán férfiszem nem maradhatott szárazon. Jogosan adódik a kérdés, hogy hol maradnak galériánkból a csajos képek? Nos, mivel igen nagy mennyiségű fotónk gyűlt össze a témában, jobbnak látjuk egy külön gyűjteményben közzétenni őket - hamarosan! ;)