A német BMW autógyár egyik legújabb nagy dobása az egyes széria két új taggal való bővítése. Az eddigi jól megszokott forma mellé elkészült a kupé és az új fejlesztésű elektrohidraulikus motorral szerelt vászontetős kabrió is. Az idén debütáló nyitott tetejű 1-es különlegessége, hogy a 22 másodperc alatt lenyíló vászontető, akár 40 km/h-s sebességnél is lenyitható.

No, de nem is ez a lényeg most: az előző bekezdésből mindössze annyi érdekes, hogy amiről itt és most szó lesz, az egy 306 lóerős és 400Nm-es 135I BMW kupé. Emellett pedig a rugóstagok egyik német guruja, a H&R, aki - nem fogjátok kitalálni - ültetőrugókkal örvendeztetett meg minden BMW szimpatizánst. A több verzióban is kapható rugókkal a sportos kasznit 40-től egészen 60 mm-ig ültethetjük közelebb az aszfalthoz. Mindez persze nem minden: aki valami miatt nem elégedett a gyári teleszkópokkal, a rugókkal együtt a teljes felfüggesztést kicserélheti: erre szolgál a H&R állítható magasságú szettje, mely segítségével saját szájízünk szerint állíthatjuk be az ültetés mértékét 40 és 60 mm között, a sport gátlóknak köszönhetően pedig még keményebb vezetési élményekben lehet részünk.

További érdekességként lehet megemlíteni a megerősített alumíniumból készített TRAK+ nyomtávszélesítőket, melyek, akár a gyári felnikkel együtt is használhatók, a kerék és a sárvédőív közti rések csökkentésére.

A kiváló minőségére garanciaként a H&R minden átalakításra TÜV engedélyt biztosít rendelkezésünkre.