Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Míg csapatunk egyik fele éppen Drezdából tartott hazafelé, a többiek a június 8-án megrendezésre került 6. Devil Tuning fesztiválon tengették idejüket. Az évente tuning autók százait vonzó rendezvénynek ezúttal is a debreceni Nagyerdei Stadion adott otthont, a tavaly kissé takarékosra sikeredett csajfelhozatal pedig idén busásan pótlásra került. Amerre csak szem ellátott, fürtökben lógtak a hostesslányok, nos, ez az, amiért mindig is szerettünk ide járni, bár tegyük hozzá, ez még mindig messze van az eddigi mindent vivő nagy kedvenc IV. Devil Orgiától, de határozottan jobb, mint a tavalyi visszafogott buli. Tehát alakul ez megint, mint az a bizonyos púpos gyerek a prés alatt, de mint tudjuk, dudákból sosem elég, tehát tessék csak erőltetni azt a testfestést is bátran.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Na igen, és voltak még autók is, ami viszont rögtön feltűnő volt, hogy az élő szövet túlburjánzása mellett vasból mintha valamivel kevesebb lett volna, mint az eddigiekben. Betudható ez a meteorológusok egész hétvégére égszakadással és jégesővel riogató előrejelzéseinek is. Sajnos ebben részben igazuk is lett, a rendezvényt kétszer is meglátogatta egy-egy futó zápor, de szerencsére ennyivel meg is úsztuk a dolgot.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A felhozatal igencsak vegyesnek mutatkozott, annyi biztos, hogy a Pioneer-Humma ESPL és SQ fordulóként is operáló vasárnap igen szép számmal vonzotta a helyszínre a komoly installációkkal szerelt gépeket, melyek a már megszokott menetrendben, minőségben és hangulatban estek zsűrizés alá. A versenyről és az eredményekről bővebben is olvashatsz partnerünk, az Autóhifibolt oldalán.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Tuning tekintetében a kissé beteg időpont miatt több ismert arc és autó hiányzott, hiszen ugyanezen a hétvégén került megrendezésre a Miskolci Autó-Motor Show is, mely jó pár tuning gépet elszippantott Debrecenből. Mindenesetre így sem szenvedtünk hiányt szépen átalakított autókban, a prímet a hazai találkozókon sajnos elég ritkán mutatkozó RS-Tuning autók vitték, szintén szép felhozatallal érkezett a VS Tuning Club, valamint a Füzestuning is, akik hiányoztak viszont idén, a román résztvevők voltak. Cégek terén – a már megszokottnak mondható résztvevők mellett – a legnagyobb újdonságot az Abt Sportsline autói jelentették, melyeket több, mint valószínű, hogy a nemrégiben – és pont Debrecenben – megnyílt hazai képviselet hozott el a helyszínre.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Valószínűleg, illetve inkább remélhetőleg egy jó poénnak, és a hazai tuning szcéna kifigurázására szánta tulajdonosa azt a piros Pandát, mely a találkozó legotrombább gépe volt. Az autón gyakorlatilag az összes létező sufni tuning hiba el volt követve, a csálén hegesztett, itt-ott szikszalaggal feljavított „spoilerektől” kezdve a kamu beömő-erdőkön át a matricahegyekig. Gyakorlatilag két párhuzamos vonalat nem találtunk az autón, az első lökhárító láthatóan egy bántóan inkompatibilis autóról került adoptálásra, minden oldalon tanksapka virított, a kipufogók a szélrózsa minden irányában álltak, de mindez még semmi: a slussz poént az installáció jelentette. A borjúszőr első szett még talán hagyján, de a partvisnyéllel kitámasztott hátsó ajtó mögött rejtőző három utas szobai hangfal mindent vitt. Hiába, néha ilyen is kell, különben nem is írnánk róla...

A találkozón szokás szerint volt Carstyling.hu szépségverseny is, végszóként pedig fogadjátok az eredményeket nagy-nagy szeretettel.

Show kategória

1. Dencs Attila – Citroen C3
2. Bakó Sándor – VW Caddy
3. Boros Imre – BMW E36

Extreme kategória

1. Okváth Péter – Audi A4
2. Pintér László – VW Corrado
3. Fedor Roland – BMW E36

Solid kategória

1. Bíró József – Fiat Stilo
2. Pásti Zoltán – Audi A6
3. Törő Norbert – Opel Vectra B

Különdíjak

- Supér Miklós – Volkswagen Golf IV (Felni)
- Végh Gábor – Volkswagen Polo (Utastér)
- Törő Gyula – Suzuki Swift (Fényezés)
- Podonics Diána – Mitsubishi Lancer (FF)
- Kelemen Zsolt – Suzuki Swift (Motortér)

Galériánkban pedig ismét több száz kép, melyekért ezúttal nagy köszönet illeti SixtusAngelt.