Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Az új Dodge Challenger megjelenése óta tartja lázban az USA tuningcégeit: a remekül eltalált forma, valamint elsősorban a bivalyerős, V8-as HEMI aggregát nagyon hálás alapnak bizonyul, ami mellett senki nem mehet el szó nélkül. Korábban már írtunk a Speedfactory csomagjáról, a legújabb koncepció pedig a Hennessey Performance nevét dicséri.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Mit is kell tudni a Hennessey Performance Engineering-ről? A több, mint 100 éves múlttal rendelkező, Texas állambeli cég egyike a legkomolyabb tengerentúli tuning műhelyeknek: 2200 négyzetméteren elterülő üzemük mellett – mely egyszerre 20 autót tud fogadni – saját negyedmérföldes drag pályájuk, valamint teszt pályájuk is van, melyen a frissen elkészült fenevadak próbára tehetők. Elsősorban természetesen az amerikai vasak tartoznak hatáskörükbe, de ugyanúgy tuningolnak import autókat is: Ferrarit, Lamborghinit, Porsche-t, BMW-t, de még az R8-ashoz is többféle csomagjuk létezik.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A Challengerek közül az erősebbik, 6.1 literes, 425 lovas verziót választották donorként, melyhez több lépcsőben készítettek motortuning opciókat. A motort szívó állapotában meghagyó csomagok 500, 530 és 575 lóerőig húzzák fel a teljesítményt, míg a feltöltésen alapuló módosításokkal 600-tól egészen 725 (!) paripát olvaszthatunk az aszfaltra a hátsó abroncsokon keresztül. A legerősebb, SRT700 fedőnévre keresztelt változatoknál már a blokkot is egy 7 literes erőműre cserélik, ezekből pedig mindösszesen 25 darab készül idén, melyekre az előrendeléseket már most meg lehet tenni.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A HPE nemrégiben tette közzé az SRT600 Turbo tesztjéről készült videókat, melyen a 650 lóerővel és 920 Nm nyomatékkal felvértezett Challenger 11.9-es időt fut 402 méteren, 194 km/h-ás célvonali sebességgel. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy egy 1.800 Kg súlyú, utcai autóról van szó, igencsak szép a teljesítmény: 100 km/h-ra is mindössze 3.6 másodperc alatt gyorsul fel, és ne feledjük, ez még nem a legerősebb verzió! A döbbenetes adatok eléréséhez szinte mindenhez hozzá kellett nyúlni a motortérben: a turbófeltöltő mellé – többek között – jókora intercooler, módosított hengerfej, leömlők, nagyobb injektorok, kipufogórendszer, valamint természetesen a mindezt egyben tartó elektronika került beszerelésre.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az elszabadult lóerők kordában tartására a Hennessey a KW állítható futómű szettjét tette a csomagba, alaphelyzetben 4 cm-es ültetéssel. Egyúttal a Stoptech elől 6, hátul 4 dugattyús fékeit is megkapjuk, és hogy pofája is legyen a dolognak, a cég saját, 5 küllős polír felni garnitúráját is az autóra szereli, elől 20x9.5, hátul 20x11 colos méretben. A hátsó kerekekhez egy pár Nitto Drag Radial abroncsot (305/40) is kapunk ajándékba – biztos, ami biztos alapon.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Érdekességként, a komplett turbós csomag ára 75.000 dollárnál (12.000.000) forintnál kezdődik, és mindebben ugye még nincs benne a széria autó ára. Vigasztalásul legyen mondva, hogy ezért az összegért még számos kiegészítőt kapunk a Dodge-hoz, így például Hennessey logós szőnyegeket, fejtámlákat, valamint karbon- vagy faberakásos szép váltókart is. Videó alább.