Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A Bentley az eddig épült leggyorsabb és legerősebb autójaként mutatta be az új Supersport GT-t, mely a maga ikerturbós, W12 erőművével és 630 lóerejével valóban csúcstartó a brit gyár alkotásai között. A debütálást alig néhány nappal követően lépett be a képbe az Edo Competition.

A német cég számos munkájával bizonyította már rátermettségét a legkomolyabb autók tuningja terén, mindez a GT esetében sem történt másképp. A gyári motorerőt 50 paripával toldották meg, nyomaték tekintetében pedig 880 Nm-t csalogattak elő az eredetileg 790-ben maximált adat helyett. A 6.0 literes, bioethanol üzemű aggregát teljesítményét a vezérlés módosítása, valamint egy komplett sport kipufogórendszer segítségével izmosították meg, mindez pedig természetesen a gyorsulási adatokat sem hagyta szó nélkül.

A mérvadó 100 km/h-ás sprintet az autó mindössze 3.7 sec alatt teljesíti, ami fél másodperces javulást jelent a gyári adathoz képest. A maximális sebesség pedig 340 km/h-ban állt meg.

A jobb úttartás érdekében saját fejlesztésű sport futóművet, valamint 35 mm-es ültetést biztosító rugószettet szereltek az autó alá, a 20 hüvelykes görgők pedig nem is kaphattak mást, mint a típussal azonos nevű Continental abroncsait. További érdekesség a kipufogó oldal távirányítással működő pillangószelepe, mely segítségével sportos, és halk üzemmódok közül választhatunk.

Végül, de nem utolsósorban egyedi kéttónusú festést, valamint némi utastéri ráncfelvarrást eszközöltek a GT-n – ez utóbbi a kárpitok cseréjében tapasztalható, melyek a megrendelő igényei szerint bármilyen színárnyalatban választhatók.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!