A Carstyling.hu Tuning Show 2009 keretei között debütált a nagyközönség előtt a Fusion új kisbusza. Aki emlékszik még a Bass Machine-re, bizonyára sejtheti, hogy sem hangerőben, sem kivitelezésben nem adták alább a fiúk!


És végre elkészült a gépcsoda!

Az elődjéhez híven ez is beülős, zenével elkápráztatós kisbusz lett! Sokan várták már a beharangozó után, hogy milyen is lesz az új autó! Nos az alapja egy 1998-as évjáratú Volkswagen LT 28-as kisteherautó. Egy „kis alakítgatás” után igazi REACTOR-os BASS CAR-á vált. Aki kint volt az idei Carstyling Tuning Show-n, az a saját szemével, fülével és egész testével érezhette, mire is képes egy lelkes kiscsapat, amikor valamit a fejükbe vesznek.

Szóval adott volt egy dobozos kis áruszállító, és egy, az országban egyedülinek mondható elképzelés: „Had üljenek bele az emberek, és had érezzék milyen is, amikor dübörög a zene.” Már csak az volt a kérdés, hogy a FUSION melyik termékcsaládjából épüljön az idei év egyik leghangosabb demóautója. Úgy gondoltuk célszerű, ha az összes széria képviselteti magát. A nagy kérdés már csak az volt, hogy melyik domináljon. A REACTOR széria mellett tettük le voksunk. Ez a nevében és megjelenésében is, új széria az átlag felhasználó számára is ideális. De erre még visszatérünk.

És most lássuk mi is történt az autóval:

Első lépésként ki kellett szigetelni az autót. Ez elég fontos, ha az ember nem szeretné hallani a lemezek „huppogását”, zörgését. Ehhez 7 db 30 méter hosszú bitumenlapot használtunk fel. A további zajcsillapítás és hangszigetelés érdekében bekerült még 2 tekercs üveggyapot is az autóba. A karosszéria merevítése végett behegesztésre került még 1 szál 60x40-es és 1 szál 20x20-as zártszelvény. Ezek után kezdtük meg a láda gyártását.

Igen a ládáét! Ugyanis ez egy nagy láda. A Transporterrel ellentétben itt nem több ládát illesztettünk össze, hanem lényegében gyártottunk egy nagy ládát. Természetesen a nyomók el vannak választva a koax hangszóróktól, de a mélyládák lényegében egy légteret képviselnek. Ez összesen 3 tábla MDF-et emésztett fel. A takaró panelekhez 10-es MDF-et és az egyéb kiegészítőkhöz 2 tábla forgácsolt falapot használtunk fel. Az illesztések szigeteléséhez elment 5 tubus szigetelő, és megszámlálhatatlan csavar. A belső tér borítása 7 m szürke és 30 méter fekete műbőrből készült. A felhasznált hangszóró kábelek hossza meghaladja a 100 métert. Az autóban két akkumulátor kapott helyet eddig, de igyekszünk a harmadiknak is helyet találni, hogy zavartalan legyen az áramellátás.

És most a látható illetve hallható dolgok:

Az autóban helyet kapott 12 db 40 cm-es REACTOR szériás mélynyomó (RE-SW150), melyek egyenként 750 wattosak. És most jön a lényeg, hogy miért is ez a széria dominál az autóban. Ezeknek a nyomóknak 28500 Ft a kiskereskedelmi ára. Így az átlag felhasználók számára is elérhető, megfizethető. És akik eddig kételkedtek az alacsonyabb árú FUSION termékekkel kapcsolatban, most beláthatják, hogy alaptalan volt a kételyük. Szerettük volna bebizonyítani (és úgy néz ki, sikerült is), hogy nem kell 60000, 80000 vagy akár 100000 forintos nyomó egy igazán ütős rendszerhez.

De, hogy ne csak a mély hangok jussanak szerephez, beraktunk még 6 pár, egyenként 220 wattos REACTOR szériás 3 utas, 16 cm-es koax (RE-FR6530) hangszórót is. Ezeknek jelenleg a kiskereskedelmi ára 17000 Ft. A további tervek között szerepel még egy pár darab koax beszerelése a hátsó traktusba az erősítők mellé. És ha már az erősítőkről van szó! A mélynyomók meghajtásáért az új POWERPLANT széria 3000 wattos monoblock-jai (PP-AM300010) a felelősek. Egészen pontosan 4 db. Ezeknek a kiskereskedelmi ára 99900 Ft.

Ha szétnézünk a piacon, akkor megállapíthatjuk, hogy a hasonló tudású, és minőségű erősítők között ez nem is olyan vészesen magas ár. A koax hangszórók megszólaltatásáról az ENCOUNTER széria 600 wattos, 4 csatornás erősítői (EN-AM6004) gondoskodnak. Ebből jelenleg 4 db van beszerelve, de mivel még rakunk hangszórókat az autóba ezek száma 6-ra fog nőni. Ez az erősítőnk jelenleg akciós áron 26500 Ft-ért kapható (az eredeti ára 49900 Ft volt).

A karosszérián még van mit alakítanunk, de ezek is hamarosan megvalósulnak. Így várhatóan a legközelebbi rendezvényen már teljesen kész lesz a verda. Aki kint volt a szezonnyitó tuning show szombati napján az élőben is láthatta, hogyan fóliáznak le egy autót. Bizony az időhiány miatt kicsit megcsúsztunk vele, de így még látványosabbra sikeredett a szombati debütálás. Tehát az autó karosszériáját teljes egészében nyomtatott grafikai matrica borítja. Ennek több oka is van, de elsősorban az elkészülés ideje és a technológia praktikussága indokolta az autó matricázását. És hogy az autó gurulni is tudjon, felkerültek a 20”-os króm OXIGIN felnik, melyek még extrémebb külsőt kölcsönöznek a kisbusznak. Az autó építési ideje durván 1,5 hónap volt.

Ezzel a kis cikkel szeretnénk köszönetet mondani a családjainknak, barátainknak a türelmükért és támogatásukért. Külön köszönet Józsibának (Gábor apukája) a műhelyért és az oldalajtóért, Gyurinak és Pityunak (a barátaink) a grafikáért, Rudinak (a barátunk) a szerelésekért, Raminak a szombati fóliázásért, Fetyának a felnikért. És köszönet mindenkinek, aki csak egy csavart is behajtott az építés során.

Képek a buszról a Fusion weboldalán!