A Halálos Iramban filmek harmadik része óta túl sok mindent nem hallhattunk az egyik legismertebb japán tuning cég, a Veilside háza tája felől. Annak ellenére, hogy egyes rossznyelvű források a legendás cég csődjéről számoltak be, hosszú idő után most ismét újdonsággal jelentek meg a piacon, mégpedig egy olasz sportautóhoz, a Lamborghini Murcielago-hoz.

A szett a cég luxusautókért felelős, Premier 4509 vonalát erősíti, mely a nagyobbik Lambo mellett a Gallardo-hoz, valamint a Bentley Continental GT-hez is tartogat szeretetcsomagokat. A legfrissebb alkotást láthatóan a Reventón ihlette, legalábbis ami a vadra sikeredett első lökhárítót illeti. Egy pár, némileg újraszabott, a hátsó fékek hűtését elősegítő beömlőkkel ellátott küszöb, diffúzoros hátsó lökős, és egy nem jelentéktelen méretű hátsó szárny is tartozik a csomaghoz. A gyári Lambón tátongó rést kipufogó terén némileg túlméretezett ötszögletű véggel sikerült betömni, valamint a felnik sem maradtak a kommersz gyári darabok. A limitált szériás, Premier 4509 PL-V háromrészes, ötküllős garnitúrájára esett a választás, ami egyébként remekül passzol az optikához. A görgők 19 hüvelykes mérettől rendelhetők, a bevállalósabbak számára akár 22”-es méretig.

A kompletten karbon alapanyagokból készült optikával, valamint az új felnikkel kecsegtető csomag csupán 300 példányban kerül eladásra világszerte, ennek nagy részét pedig természetesen Japánban tervezik értékesíteni.