Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Megnyitotta kapuit az Essen Motor Show, ez pedig a Német Szövetségi Közlekedési Minisztérium és a német tunerek szövetségét tömörítő VDAT alapítvány számára is egy kötelezően új, rendőrautóvá alakított tuning gép bemutatását jelenti. A munka oroszlánrészét, a támogatók közül ezúttal az AC Schnitzer végezte, stílszerűen egy BMW 123D kupét átalakítva.


A VDAT 2005-ben alakult Tune It! Safe programja során számos zászlóshajóként operáló – hatósági – tuning autót láthattunk már. A sort egy Porsche Carrera S kezdte, a TechArt támogatásában, 2006-ban egy Mercedes CLS „Rocket”, majd egy évvel később egy Smart alakult rendőrautóvá, mindkettő a Brabus égisze alatt. 2008-ra az elrettentésre épülő vonal az Xtreme, but legal irány szerint finomodott, egy igényesen átalakított Leon-nal, azonban ez a fajta példamutató kampány nem érhette el a kellő hatást, ugyanis 2009-re ismét egy rendőrautót – az akkor legfelkapottabb alapanyagnak számító új Scirocco-t – kapták az arcukba a német illegál tunerek, méghozzá az Abt Sportsline konverziójában. Hasonlóan, a jövő évre is a kék lesz a divat, e célból pedig itt a Schnitzer 1-es, ami 2010 során járja körbe az ország nagyobb tuning kiállításait.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A lassan őskövületnek számító BMW specialista az ikerturbós, 2.0 literes dízel aggregáttal rendelkező típust vette kezelésbe, melyből 241 lóerőt és 480 Nm nyomatékot varázsoltak elő. Mindez hatsebességes váltón keresztül jut a hátsó kerekekre, 6.7 másodperces állórajtos 100 km/órás sprintes mellékhatással.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A sport futóműnek köszönhetően 30 mm-el csökkent a menetmagasság, a felniket pedig a házon belül készült, Type IV Bicolor garnitúrára cserélték, a szintén szponzor Hankook abroncsaival szerelve. Végül, de nem utolsósorban, sport kipufogórendszert is felszereltek, borítékolhatóan a megengedett zajszint, és emissziós normák szigorú betartásával.

A kupé a Schnitzer típushoz gyártott komplett, tető és hátsó szárnnyal is felvértezett aerodinamikai szettjét kapta, valamint a trendeknek megfelelően a Hella ledes nappali fényei is felszerelésre kerültek, ha a fényhíd nem lenne elég meggyőző. Odabent bőrrel borított kagylóülések, karbonozott műszerfal, középkonzol, ajtónyitók és sportkormány fogadja a rend őreit, alumínium pedálokkal megspékelve.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!