Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A Tommy Kaira nevét már két jól sikerült optikai csomag kapcsán is emlegettük híreink között. A meglehetősen furcsa nevű japán cég a Toyota Prius, valamint a Mitsubishi Colt konverzió után a Nissan GT-R R35-öst vette kezelésbe, melyet a januárban esedékes Tokyo Auto Salon keretei között mutatnak be a nagyérdeműnek.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A végső állapotról egyelőre skiccek árulkodnak, a műhelyfotókon azonban már jól látszik körvonalazódni az igen agresszív szett. Teljesen átdolgozott első lökhárító, koptató, küszöbök, kiszélesített hátsó sárvédők, diffúzor, valamint hátsó szárny készül az autóhoz, a végső formáját pedig minden elem egytől-egyig karbonból nyeri majd el.

Tommiék az utastér lelkivilágát sem hagyják nyugodni, a számos módosítás mellett, többek között Recaro sportülésekkel, valamint kézzel varrott bőrkárpitozással tesznek majd hozzá az egyébként gyárilag is igencsak marasztaló belsőhöz. Végül, de nem utolsó sorban cserére kerülnek a futómű alkatrészei is, a szett pedig meg is kívánja a megfelelő ültetést.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!