A német Porsche tuner RUF, már tavaly sem tétlenkedett az elektromos üzemű Porsche-bizniszben. Akkoriban egy Cayman-t tettek konnektorfüggővé, a legújabb alkotás pedig egy Cayenne, melyet egy Siemens elektromotor hajt, és nem is akárhogyan.

A Li-Tec akkukkal megpakolt, 2.670 kg össztömegű luxusmonstrum 367 lóerő felett uralkodik, ami 10 másodperc alatti állórajtos 100 km/órás sprintet tesz lehetővé. Ennél tovább azonban hiába tapossuk a gázpedált, hiszen a végsebesség mindössze 150 km/óra, így autópályán már egy vérszegény harminc ezres csekk begyűjtéséhez is igencsak erőlködnünk kell. Az e-autózás örömeit egy töltéssel egészen 200 km erejéig élvezhetjük, bár vélhetően nem végig üveghangon tolva.

A Stormster ötküllős, könnyűfém felniken gurul, melyekre a Hankook abroncsait húzták, továbbá felszerelték a Cayenne-hez már korábban kiadott aerodinamikai szettel is. Az autót a környezetbarátság jegyében béka zöld színűre festették, habár – mint tudjuk – a lítium ion akksik, és a töltésükhöz használt energia előállításával, e téren nagyjából még mindig ott vagyunk, ahol a part szakad.