Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Vajmi keveset hallhattunk mindeddig az ONYX tuning cégről: az ír vállalkozás eddig elsősorban a szabadidő autók köréből szedte áldozatait, most azonban egy vérbeli luxusautót, a Bentley Continental GT-t vette górcső alá.

Az autó optika terén elől karbon betétekkel, hátul diffúzorral tarkított új lökhárítókat, valamint csavart küszöböket kapott, a hátsó fertályra pedig egy szintén karbonból készült légterelőt szereltek. A sárvédőket szintén műanyag elemekkel szélesítették ki, az ívek pedig jókora, 22 hüvelykes matt fekete TPM görgőknek adnak otthont.

Felnikből egyébként a hírek szerint még további két opció is rendelkezésre áll majd, akinek esetleg ez a matt hangulat nem jönne be.

A gyári futómű helyett a cég saját, elektronikusan állítható egységét kínálja, valamint a motortérben is maradandót alkottak: a W12-es blokk gyári 550 lóerejét egészen 640-ig húzták fel, igaz erről az adatokon kívül egyelőre semmi többet nem árultak el. Nem úszta meg az utastér sem, amit a manapság rendkívül divatos bölénybőr borítással, valamint karbon kárpitokkal dobtak fel.


Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!