Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Az orosz TopCar nevét számos szép Porsche optika kapcsán emlegethettük már, így a Panamera tuningjuk sem éppen új keletű. A típushoz tavaly készített csomagot azonban idén nyárra még inkább felmérgesítették, így született meg a Stingray GTR.

Az optikai elgondolás leginkább a Cayenne-hez készült pakettet idézi, legalábbis ha a sűrűn lamellázott első lökhárítót, valamint az egyedi kialakítású diffúzorral szerelt hátsót vesszük alapul. A módosítások listája igencsak hosszú: az említett két alkatrész mellett egyedi motorháztető, kiszélesített-beömlőzött sárvédők és ajtóelemek, küszöbök, hátsó szárny, valamint egy teljesen új, gombnyomásra automatice felpattanó hátsó ajtó került a Panamerára. Az utólagos optika minden darabja karbonból készült, az összkép pedig egy szóval jellemezhető: brutális.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az agresszív külsőt motorilag is alátámasztandó, a Topcar alaphangon 600 lóerőt hoz ki a V8-as turbómotorból, sport légszűrőrendszer, kipufogó, valamint a vezérlés tuningja segítségével. Ez azonban csak az első lépcső, a komolyabb csomag 700 pacit termel, ehhez pedig már a Brembo fékrendszerét is melegen ajánlják. Az utastérben egyedi bőrözés, valamint különféle borítások közül válogathat a büszke tulajdonos – belőlük pedig nem lesz túl sok, hiszen a Stingray GTR-t mindössze 25 példányban készítik majd.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!