Idén ünneplik Itália egyesítésének 150. évfordulóját, a Maserati pedig össze is rakott egy limitált kiadást a nagy alkalomra. A mindössze 12 példányban készülő Granturismo S Limited Edition a 2011-es Bologna Motor Show-n mutatkozott be.

Az autó színét matt Sebring Blue fényezéssel határozták meg, amit az első spoileren, a tükrökön, a kilincseken és a hátsó lökhárítón karbon elemek törnek meg. A küszöböket matt feketére fényezték, a fényszórók házához hasonlóan.

A hajtásért egy 4.7 literes V8-as motor felel, ami 444 lóerőt és 510 Nm nyomatékot közvetít a végeken 20 colos felnikkel feldíszített tengelyekre. Végsebessége 295 km/óra, ahonnan a megállásért kézzel polírozott féknyergek segédkeznek.

Belül, kis karbonozás mellett egy alumínium tábla található, melyen az egyesülést hirdetik, valamint leolvasható róla, hogy a 12-ből éppen hanyadik példány ülését koptatjuk.