A német Pogea Racing egyedi megrendelésre újította fel egy vérbeli amerikai veterán, az 1959-ben gyártott Chevrolet Corvette Roadster egy példányát. Mindehhez komoly tuning is párosult.

A gyárinál sokkal strapabíróbb, csövezett alapon nyugvó kasznit a témában élő legendának számító Foose Design csapatával karöltve, házon belül készítették el, majd állítható magasságú sport futóművet, és nagy teljesítményű, 330 és 300 mm-es hűtött tárcsákkal szerelt fékrendszert tettek alá.

Minderre szükség is volt, hiszen erőforrás terén a jelenleg futó Corvette LS3-as aggregátjára esett a választás, némi tuninggal megspékelve. Az LS7 injektorai, módosított légzés és sport vezérműtengelyek hivatottak az extra lóerők előcsalogatására, mindehhez az Edelbrock leömlői, valamint rozsdamentes acél kipufogórendszer asszisztál.

A 6.2 literes V8-as teljesítménye 485 lóerőben és 585 Nm nyomatékban csúcsosodik, az erőhatás pedig ötsebességes manuális váltón, és Dana 44 diffin keresztül jut a hátsó kerekekre. A 100 km/órás sprint 3.9 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig 288 km/óra.

A Pogea Racing saját gyártmányú, elől 9.5x18, hátul 12x19 colos, háromrészes felni garnitúráját szerelte az autóra, a Bridgestone Potenza 305/30 és 265/40-es abroncsaival.

A széles hátsó kerék némi kaszni-módosítást is igényelt, melyet egy apró trükkel oldottak meg: a hátsó sárvédőket egyszerűen megduplázták, és a ledes lámpatestekből is kettőt szereltek fel, így avatatlan szemeknek fel sem tűnik a szigorú restauráció ellen elkövetett kis csalás. Fényezés terén a eredeti Ferrari színeket (Rosso és Bianco) vetettek be.

Követve a külsőt, odabent makulátlan vörös-fehér színben pompázó bőrözés és fényezés teszi fel a koronát a remekműre, remekül igazodva a több, mint 50 éves idomokhoz. A kormány az Isotta terméke, az üléseket a Cobrától adaptálták, a retró műszerfal mögött pedig az Alpine multimédiás fejegysége, valamint számos, a mai autókban használt extra - klíma, szervokormány és társai - gondoskodnak akár a mindennapi utcai használat kényelméről.

Ha valaki kedvet kap egy hasonló, retró-futurisztikus kabrióhoz, jelen formájában 225,000 Euró (kb 65. millió HUF) fejében veheti meg a Pogeától.